Freund tette boldoggá a hazai szurkolókat

2011.01.30. 16:21
null
Severin Freund Willingenben oktatta a nagyokat (Fotó: Action Images)
Címkék
A németországi Willingenben folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A győzelmet a hazai szurkolók legnagyobb örömére Severin Freund szerezte meg az osztrák Martin Koch és a svájci Simon Ammann előtt.

Az első sorozatban az élete első versenyét két hete Japánban megnyerő Freund végzett az élen 143 és fél méteres ugrással, 3.9 ponttal megelőzve Kochot és 6.1-del Ammannt. Utóbbiakon kívül csak az összetett világkupában vezető osztrák Thomas Morgenstern volt még tíz ponton belül az éllovashoz képest.

A második szériában sokáig a norvég Evensené volt a legnagyobb kísérlet, ám ő az elsőben csak a 22. lett, így csupán a 12. helyig tudott előre lépni. Aztán következett az utolsó tíz ugró, s a lengyel Stoch mindjárt 141-gyel nyitott. Ezzel honfitársát, Malyszt és a norvég Hildét is megelőzte.

Az osztrák Schlierenzauer viszont ugyanakkorát ugrott, így ő már megelőzte. Két finn következett, de Hautamäki és Happonen is hátrébb csúszott a rangsorban. Ekkor került sorra Morgenstern, aki 138 méterig jutott, ám ez is elég volt ahhoz, hogy az élre kerüljön.

A dobogóhoz viszont még valakit meg kellett volna előznie, de Ammann 140 és féllel jobb volt nála. „Morgi” honfitársa, Koch ugyanilyen messzire repült, s ez számára is elegendőnek bizoonyult az élre álláshoz. Egyedül Freund volt hátra ekkor, s ő139 méterig szállt. Egy darabig még izgulnia kellett a pontok miatt, végül azonban otthon tartotta az aranyérmet.

SÍUGRÓ-VK, WILLINGEN (NÉMETORSZÁG) 
1. Severin Freund (német) 289.1 (143,5; 139,0)
2. Martin Koch (osztrák) 286.9 (141,5; 140,5)
3. Simon Ammann (svájci) 284.5 (143,0; 140,5)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Thomas Morgenstern (osztrák) 1434
2. Simon Ammann (svájci) 1013
3. Andreas Kofler (osztrák) 930

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
3 perce

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
9 perce

Legjobb játékosa után menedzserétől is megvált a Nottingham Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
10 perce

Oscar-díjas színész házaspár drukkol a spanyoloknak

Foci vb 2026
19 perce

A Liverpool különleges emlékművet állított Diogo Jota és testvére emlékére

Angol labdarúgás
19 perce

Portugál–horvát rangadóra várva: a torontói Budapest Park a szabadidő-sportolók kedvelt helye

Foci vb 2026
46 perce

Elkezdődött a Spanyolország–Ausztria meccs

Foci vb 2026
49 perce

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
53 perce
Ezek is érdekelhetik