Sífutás: hármas norvég siker az üldözésesben, Björgen állt az élre

2010.03.20. 14:01
Címkék
A női 10 kilométeres üldözéses versennyel folytatódott a svédországi Falunban zajló sífutó-világkupadöntő. A győzelmet a norvég Marit Björgen szerezte meg két honfitársnője, Kristin Steira és Therese Johaug előtt. A háromszoros olimpiai bajnok ezzel a vk-fináléban is átvette a vezetést a lengyel Justyna Kowalczyktól.

A tömegrajtos versenyen a világkupában és a döntőn is vezető Kowalczyk kezdett a legjobban, s meg is nyerte az első részhajrát. Ezután azonban mintha elfáradt volna, s féltávnál, a léccserénél már csak a huszonharmadik volt.

Ekkor a norvégok álltak az élre, természetesen Marit Björgen vezetésével, aki Steirával együtt meg is lépett a többiektől, s hét kilométer megtétele után a háromszoros olimpiai bajnoknak már több mint negyven másodperc volt az előnye a lengyellel szemben.

Ekkor a norvégok álltak az élre, természetesen Marit Björgen vezetésével, aki Steirával együtt meg is lépett a többiektől, s hét kilométer megtétele után a háromszoros olimpiai bajnoknak már több mint negyven másodperc volt az előnye a lengyellel szemben.

A következő részhajrát és ezzel a 15 másodperces időjóváírást is Björgen szerezte meg, míg Kowalczyk itt a 17. volt, de már több mint egyperces hátránnyal. A célba is Björgen ért először, s a végén aztán hármas norvég siker született, miután harmadikként Therese Johaug futott be a finn Riitta-Liisa Roponen előtt, miközben Kowalczyk a 12. lett, 51.5 másodperccel lemaradva.

Így a világkupadöntőn Björgen vette át a vezetést az összetettben az utolsó szakasz előtt, és az előnye közel egy perc lesz majd a vasárnapi hendikepes futamon Kowalczyk előtt.

SÍFUTÓ VK-DÖNTŐ, FALUN (SVÉDORSZÁG) 
NŐI 10 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY  
1. Marit Björgen (norvég) 31:58.4
2. Kristin Steira (norvég) +2.5
3. Therese Johaug (norvég) +33.6

 

Legfrissebb hírek

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
29 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
39 perce

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
39 perce

NB III: elefántcsontparti játékossal erősített az Újpest FC II – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Női tenisz: megsérült a világelső Arina Szabalenka

Tenisz
1 órája

Budai barátok otthontalan csapata, a 33 FC

Képes Sport
1 órája

Stadiont neveznek el a kedden elhunyt Mircea Lucescuról

Minden más foci
1 órája

KS-ajánló: Marty Supreme – örökké ígéret

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik