Dicshimnusz a Kölyökhöz, aki felnőtt

Miközben Kanada kisebbik, kiváltságos része a Canada Hockey Place-ben, a maradék, cirka 33 millió lakosa pedig a képernyők előtt már jó ideje ünnepelt, Chris Drury még mindig Ryan Millert vigasztalta. Az amerikaiak csapatkapitány-helyettese, aki – Brian Rafalski társaságában – már a 2002-es Salt Lake City-i finálénak is szenvedő alanya volt, azonban nem tudta jobb kedvre deríteni a torna legjobbjának választott amerikai kapust.

„Nagyon le van törve, érthető is: elértük a torna végjátékát, mégis arany nélkül távozunk. Szívszorító egy aranymeccset hosszabbításban elveszíteni, de Millernek büszkének kell lennie arra, amit az elmúlt két hétben elért” – próbált lelket önteni korábbi csapattársába, a Buffalo Sabres hálóőrébe Drury. Nehezen sikerült. Hiába látták Millert legjobbnak a szakírók, ha a finálé után mindenki csak arról a momentumról beszélt, amikor Sidney Crosby a hosszabbítás nyolcadik percében ellőtte mellette a korongot, és megnyerte ezzel Kanadának az olimpiát.

 „Nagyon büszke vagyok, hogy kanadainak születtem, és még nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy Kanada számára nyertem aranyérmet” – ecsetelte Jarome Iginla a téli olimpia utolsó döntője után, milyen hazai pályán legjobbnak lenni. A Calgary Flames csapatkapitányából – még ha az ősi rivális otthonában is történt – hatalmas örömöt váltott ki a végjáték, szavaiból pedig kiérezhető volt a megkönnyebbült sóhaj, amely az utóbbi hetek hatalmas nyomása után felszabadult a játékosból.

„Igazán hihetetlen dolog, ami történt. Itt van életed lehetősége, Kanadában, amiről gyermekkorod óta álmodsz, és egyszer csak valóra válik. Elképesztő…” – mondta a döntő hőse, Sidney Crosby, aki önmagához képest szürkén játszott az olimpiai tornán (igaz, így is lőtt négy gólt és szerzett hét pontot), ám a döntőben a legjobbkor, a hosszabbításban villant, így – mindössze 22 évesen – a Stanley-kupa-győzelem mellett immár olimpiai bajnoki címmel is büszkélkedhet.

A Kölyök becenévre hallgató Crosby – akiről több amerikai szakíró megjegyezte, hogy vasárnap végleg felnőtt – nem érzett félelmet, amikor Zach Parise 24.4 másodperccel a rendes játékidő vége előtt egalizált. „Tíz perc eltelt a szünetből, amikor a fejünkhöz kaptunk, és ekkor arról kezdtünk beszélni, hogy kaptunk még egy esélyt. Ezt követően csak ezzel törődtünk. Nem akartam, hogy bárki is sajnálja a történteket” – nyilatkozta az NHL elmúlt évekbeli reneszánszának egyik fő letéteményese, akiről a kanadai újságírók azt emelték ki, hogy végre valóban Kanada számára vívott ki dicsőséget. (Az irányító a hétköznapokon az amerikai Pittsburgh Penguins felvirágoztatásáért tett és tesz rengeteget).

Steve Yzerman, a kanadai válogatott általános igazgatója, a Detroit Red Wings korábbi kiválósága is Crosby hihetetlen karrierkezdetét ecsetelte a mérkőzés után. „A sors kegyeltje, az egész eddigi karrierje – a serdülő-, a juniorkori eredményekkel, az NHL-lel – most egy újabb jelentős mérföldkőhöz ért. És mennyi idős is? Huszonkettő? Különleges, nagyon különleges játékos. Valami hasonló, mint Wayne Gretzky” – jelentette ki Steve Y, aki 2002-ben – úgy, mint most Crosby – csapatkapitány-helyettesként volt részese az olimpiai győzelemnek.

„Illik hozzá, úgy gondolom, hogy Sid megérdemelte. Nem tudok olyat, aki jobb lenne nála” – „fényezte” társát Robert Luongo, Vancouver kedvence, a juharlevelesek és a Canucks kapusa, miközben a center arra várt, hogy átvehesse az aranyat, mivel Jacques Rogge, a NOB elnöke a folyamatos éljenzés miatt csak némi hatásszünettel vegyítve nyújthatta át a medáliát.

„Életem lehetősége volt, hogy az olimpián játszhatok, azon voltam, hogy aranyat nyerjek. Bármelyik csapattársam beütötte volna ezt a helyzetet” – mondta Crosby.

Alighanem mégsem volt véletlen. Mintha a sors rendelte volna így.