Vancouver 2010: a svédek megvédték címüket női curlingben

2010.02.27. 03:13
Címkék
A döntővel befejeződött a női curlingtorna, a fináléban a házigazda kanadai és a svéd válogatott mérkőzött meg egymással. A hihetetlenül fordulatos találkozót a svédek nyerték extra endben, így megvédték olimpiai bajnoki címüket.

Óriási taktikai csatát hozott a találkozó, amelyen a házigazdák szereztek egypontos vezetést, de a harmadik endben a svédek fordítottak. A kanadaiak a negyedikben kiegyenlítettek, ám az ötödik endben a svédek újra két pontot szereztek, s ezzel 4–2-re vezettek.

Újabb kanadai pont következett, majd a hetedik endben jött el a fordulópont: a juharlevelesek úgy szereztek két pontot, hogy a svédek voltak a befejezők, de befejező emberük nagyot hibázott. Ráadásul a kilencedikben újra sikerült rabolniuk.

Ezt követően már csak arra törekedtek, hogy az utolsó játszmát ne veszítsék el egy pontnál többel. Az utolsó követ azonban elhibázták, a svédek pedig köszönték az ajándékba kapott lehetőséget, és egyenlítettek.

Következett az extra end, amelyben a kanadaiak voltak a befejezők, de befejező emberüknek ezúttal is megremegett a keze, megint elhibázta az utolsó követ, így a svédek óriási bravúrral, a mindent eldöntő játszmában rabolva megnyerték az aranyérmet.

A bronzmérkőzésen Kína 12–6-ra megverte a svájciakat, így az ázsiai csapat végzett a harmadik helyen.

 VANCOUVER 2010
NŐI CURLING, DÖNTŐ  
Kanada–Svédország 6–7

Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
17 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
50 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája