Vancouver 2010: cseh arany a női 3000 méteres gyorskorcsolyázásban

Vágólapra másolva!
2010.02.15. 00:17
null
Martina Sáblíková öröme érthető: új pályacsúccsal lett aranyérmes (Fotó: Reuters)
Címkék
Vasárnap a női 3000 méteres versenyt rendezték meg a gyorskorcsolyázók számára. Az aranyérmet a cseh Martina Sáblíková szerezte meg, aki új pályacsúcsot állított fel. Az ezüstérmes a német Beckert, a bronzérmes a kanadai Groves lett.

„Félidőben", azaz az első hét párt követően a negyedik futamban induló holland Diane Valkenburg állt az élen, ám a jégfelújítást követően a nyolcadik pár mindkét tagja – az amerikai Swider-Peltz és honfitársa, Groenewold – megelőzte őt.

A következő két futam után nem változott a dobogósok sorrendje, viszont ekkor következett a szám világbajnoki címvédője, a cseh Martina Sáblíková, aki aztán 4:02.53-as idővel új pályacsúcsot futott. Ezzel aztán alaposan feladta a leckét a hátralévő három páros számára.

Nem mellesleg a vele futó japán Hozumi, aki csaknem öt másodperccel maradt el tőle, így is befért a második helyre. A hazaiak zászlóvivője, Clara Hughes azért fel tudott jönni a második helyre, de a következő párban a német Beckert és honfitársnője, Groves is meg tudta előzni, így leszorították a dobogóról.

Már csak ketten voltak hátra, akik közül a holland Wüst igencsak belehúzott, és majdnem két másodperces előnyt szerzett, amely azonban idővel csökkent. A holland a végére elfáradt, és még a párja, a német Anschütz-Thoms is megelőzte, de a dobogós helyek sorsába már nem tudott beleszólni, 3 századdal lemaradt róla.

 VANCOUVER 2010
GYORSKORCSOLYA, NŐI 3000 MÉTER  
1. Martina Sáblíková (cseh) 4:02.53
2. Stephanie Beckert (német) +2.09
3. Kristina Groves (kanadai) +2.31
4. Daniela Anschütz-Thoms (német) +2.34
5. Clara Hughes (kanadai) +3.48
6. Hozumi Maszako (japán) +4.83

 A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
18 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
21 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
51 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
53 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik