Finn rémálom, amerikai gála: a Team USA a döntőben

Vágólapra másolva!
2010.02.26. 23:24
null
Patrick Kane az amerikaiak negyedik gólját ünnepli (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Amerikai Egyesült Államok férfi jégkorong-válogatottja az első harmadban hat gólt ütve átgázolt Finnországon, és könnyed győzelemmel biztosította helyét a vancouveri olimpia döntőjében. Az észak-európaiak a harmadik játékrészben szépítettek, a végeredmény így 6–1 lett.

Mintha előre látta volna a jövőt Jukka Jalonen, a finn jégkorong-válogatott kapitánya. A szakember az Egyesült Államok elleni olimpiai elődöntő előtt úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy csapata nem szerez sok gólt a mérkőzésen. „Tudjuk, hogy nem leszünk sokszor eredményesek. A nagycsapatok ellen nem tudunk négy vagy öt gólt szerezni. Így nagyon jól kell védekeznünk" – jelentette ki Jalonen.

A szakember eltalálta: a finnek nem szereztek sok gólt. Arra azonban feltehetően ő sem számított, hogy az első harmadban az amerikaiak valósággal megsemmisítik csapatát. Pedig ez történt.

Az egész ott kezdődött, hogy a Team USA már a 3. perc elején megszerezte a vezetést egy gyermeteg kapushibának köszönhetően: Miikka Kiprusoff saját harmada közepéig korcsolyázott ki egy korongért, amit aztán megzavarodva egyenesen Ryan Malone-hoz passzolt – az amerikai pedig köszönte szépen, és a finn ketrecbe bombázott.

Azok a finn drukkerek, akik azt hitték, ennél nem lehet rosszabbul kezdeni egy mérkőzést, hamar változtattak véleményükön, ugyanis az Egyesült Államok a 7. és a 11. perc között, pontosan 3 perc és 46 másodperc alatt háromszor volt eredményes.

A finn válogatott ekkorra már teljesen szétesett! Jalonen mester érezte, hogy változtatni kell, így lehívta kapusát, és beküldte helyére Niklas Backströmöt, aki addig még gólt sem kapott a tornán. Nos, a Minnesota Wild kapusának sorozata hamar megszakadt, ugyanis jégre lépését követően nem egészen két percet bírt ki kapitulálás nélkül. Majd újabb tizenöt másodpercet, ugyanis az amerikai gála következő felvonásaként Paul Stastny alakította 6–0-ra az állást – alighanem minden idők legegyoldalúbb harmadát láthattuk az olimpiai elődöntők történetében.

A látottak és az eredmény ismeretében már ekkor lehetett tudni, hogy Finnország számára innen nem lesz visszaút, és ezt csak erősítette az a tény, hogy az észak-európaiaknak a második harmadban sem sikerült szépíteniük. Igaz, ekkor legalább nem kaptak gólt.

Az utolsó játékrészben a finnek megszerezték a becsületgólt Antti Miettinen révén, de ez a lényegen nem változtatott: az Egyesült Államok kiütéses, 6–1-es győzelemmel biztosította helyét a torna döntőjében. A másik ágon Kanada–Szlovákia mérkőzést rendeznek, így elképzelhető, hogy a házigazdának lesz alkalma visszavágni a csoportmérkőzések során elszenvedett vereségért az amerikaiaknak.

VANCOUVER 2010
FÉRFI JÉGKORONGTORNA, ELŐDÖNTŐ
Egyesült Államok–Finnország 6–1 (6–0, 0–0, 0–1)
G: 02:04 Malone (1–0), 06:22 Parise (Stastny, Rafalski – emberelőny, 2–0), 08:36 E. Johnson (Pavelski, Malone – emberelőny, 3–0), 10:08 Kane (4–0), 12:31 Kane (Rafalski, 5–0), 12:46 Stastny (Langenbrunner, Parise, 6–0), ill. 54:45 Miettinen (Lepisto, 6–1)

 

Legfrissebb hírek

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
12 perce

NB I: közösségi oldalán búcsúzott el a DVSC-től Megyeri Balázs

Labdarúgó NB I
15 perce

Gercsák Szabina kikapott a negyeddöntőben, vigaszágas a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
36 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
55 perce

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
56 perce

Tenisz: továbbjutott Marozsán Halléban

Tenisz
1 órája

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik