Manninen egyéniben is érmet szeretne

Az északiösszetett-versenyek egyik nagy egyénisége a finn Hannu Manninen. Gyakorlatilag mindent megnyert már a sportágban, amit csak lehet: négyszeres összetettvilágkupa-győztes, s negyvenhét viadalt nyert már meg a sorozatban, amivel ő tartja a rekordot. Olimpiai és háromszoros világbajnok is, azonban ezeket a sikereket többnyire csapatban érte el. 2008-ban egyszer már bejelentette visszavonulását, de az olimpia és a kollekcióból még hiányzó egyéni érem megszerzésének lehetősége visszacsábította őt a sípályákra.

Hannu Manninen 1978. április 17-én született a finnországi Rovaniemiben. Róla és húgáról, Pirjóról (aki maga is háromszoros világbajnok) korán kiderült, hogy nagyon tehetséges sífutók. Hannu azonban a futás mellett ugrani is szeretett, így végül az északi összetett mellett kötött ki. Nagyon fiatalon – még tizenhat éves sem volt – rajthoz állhatott az 1994-es lillehammeri olimpián, ahol 38. helyen végzett az egyéni versenyben.

Abban az évben ezüstérmes lett a junior-vb-n is, csapatban, a következő esztendőben azonban már a dobogó tetejére is felállhatott, méghozzá egyéniben. 1996-ban már a felnőttek között is megszerezte első világkupasikerét: februárban még csak második volt a norvégiai Trondheimben (ez volt az első dobogós helyezése), március 8-án a svédországi Falunban viszont már az első helyen végzett.

Így aztán nem csoda, hogy a következő évben már tagja volt a trondheimi világbajnokságon részt vevő válogatottnak, egyéniben hatodik lett, míg a csapattal ezüstérmet szerzett. Ugyanilyen érmet szerzett a naganói olimpián, míg akkor egyéniben a 11. helyen végzett, a junior-vb-n viszont egyéniben és csapatban is világbajnok lett. Az 1998–99-es idény hozta meg számára az igazi áttörést, amikor a norvég Vik mögött második lett az összetett világkupában, míg a csapattal megszerezte első felnőtt-világbajnoki címét. A ramsaui vb-n azonban egyéniben lecsúszott a dobogóról, a sprintverseny során.

Fejlődése azonban ezek után nem volt töretlen: a következő években nem tudott a világkupa élmezőnyében végezni, és a hazai pályán, Lahtiban megrendezett 2001-es világbajnokságon is csak egy csapatbronzot szerzett. Ezek után viszont némi meglepetésre, a 2002-es olimpián Samppa Lajunennel, Jari Mantilával és Jaakko Tallusszal aranyérmesek lettek a csapatversenyben. Egyéniben a sprintben hetedik lett, s be tudta verekedni magát a sífutó-válogatottba is, amellyel a 1.5 km-es versenyen a nyolcadik helyen végzett.

Miután a 2003-as Val di Fiemme-i világbajnokságon is csak egy csapatbronzzal gazdagodott, már-már mindenki be nem futott tehetségnek könyvelte el, ám a 2003–04-es idényben hirtelen feljavultak az eredményei. Elsősorban síugrásban fejlődött (a futásával sohasem volt nagy gond), aminek köszönhetően az idény végén első alkalommal sikerült megnyernie az összetett világkupát, és a következő három évben sem talált legyőzőre a sorozatban.

A világversenyeken azonban továbbra sem ment neki: a 2005-ös oberstdorfi vb-n csak egy nyolcadik és egy kilencedik helyet sikerült elérnie, a torinói olimpián pedig kilencedik és tizenkettedik lett, míg csapatban a harmadik helyen végzett. A 2007-es szapporói vb-n azonban eljött az ő ideje: bár a hagyományos versenyen csak hatodik volt, a sprint után a dobogó legfelső fokára állhatott fel, és a csapattal is aranyérmes lett.

A következő idény azonban már korántsem volt ennyire sikeres a számára, mindössze a 14. helyen zárta az összetett világkupát úgy, hogy több versenyt is kihagyott, s csupán két második helyet szerzett. A szakemberek szerint kiégett, s így végül senki sem csodálkozott azon, amikor 2008 májusában bejelentette visszavonulását. Indoklása szerint a továbbiakban inkább családjára szeretett volna koncentrálni. Na meg a repülésre, ugyanis a fejébe vette, hogy repülőgép-pilóta lesz.

Hogy végül mégis miért döntött a visszatérés mellett? Egyik versenytársa, az amerikai Todd Lodwick példáján buzdult fel, aki két év kihagyás után tért vissza a tavalyi idényben, s a libereci világbajnokságon két aranyérmet is szerzett. Ezen kívül változtak a szabályok is: a versenyzőknek csak egyet kell ugraniuk, s ezt követően következik a 10 km-es sífutás, ez a változtatás pedig a jobb futók, így többek között Manninen számára kedvező.

A finn szeme előtt az idén az olimpia lebeg, a világkupa-sorozatban csupán két helyszínen indult, erőfelmérőként, ám ezek kiválóan sikerültek a számára, hiszen két első, egy második és egy tizenhetedik helyet ért el ezeken. Vancouverben két egyéni szám és csapatverseny is lesz, s akár mindháromban dobogóra állhat.