Műkorcsolya: Sebestyén Júlia szögre akasztja a korcsolyát?

2009.01.28. 01:59
Címkék
Könnyen elképzelhető, hogy befejezi pályafutását Sebestyén Júlia; a tiszaújvárosi versenyző, aki a nyolcadik lett a múlt héten Helsinkiben rendezett műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon, a zsűri hozzáállása miatt gondolkodik a visszavonuláson.
„Komolyan foglalkozom ezzel a gondolattal, nagyon nehezen tudom feldolgozni, ami velem történt. Szeretek korcsolyázni, imádom ezt a sportot, de nem tudom, van-e értelme így folytatni – mondta az MTI-nek Sebestyén, aki aranyérmes volt 2004-es budapesti kontinensviadalon. – Azt hiszem kell még egy pár nap, míg eldöntöm, hogyan tovább, s van-e értelme annak, hogy elutazzak a világbajnokságra.”A 27 esztendős Sebestyén elmondta, az utóbbi években bármit tett, „mindenbe belekötöttek”.„Három éve egy ezüstérmet, tavaly pedig egy bronzérmet vettek el tőlem – fogalmazott. – Sokáig tűrtem, hiszen pontozásos sportágról van szó, sok a szubjektív elem benne. Most kezd betelni a pohár.”A sportág világbajnokságát idén Los Angelesben rendezik meg március 23. és 29. között.
Legfrissebb hírek

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
6 perce

Hátvéd a kávézó pultja mögött – interjú a vb-t kezdő magyar válogatott Odnoga Lottival

Képes Sport
47 perce

Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

Légiósok
54 perce

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat az utolsó helyezett Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

NBA: már biztosan második helyezett keleten a Celtics

Amerikai sportok
1 órája

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
1 órája

Úszás: Milák Kristóf hat számban indul az ob-n

Úszás
2 órája

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik