Műkorcsolya: szezonkezdet Sebestyénnel, Hoffmannék nélkül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.14. 12:48
Címkék
A hétvégén a magyar műkorcsolyázók is megkezdik a 2008-09-es szezont, ugyanakkor a Hoffmann Nóra, Makszim Zavozin új jégtáncpáros debütálására még várni kell.
A 41. Golden Spin elnevezésű viadalon jégre lép Sebestyén Júlia mellett Hadford Katherina és Vardanjan Tigran, de Hoffmann orosz származású, amerikai állampolgárságú új párja csütörtökre belázasodott, így a duó lemondta részvételét Zágrábban.„Sajnos szeptember elején Achilles-ín-sérülésem miatt másfél hónapot nem edzettem, és csak két hete kezdtem újra a tréningeket. Emiatt kellett lemondanom a kínai Grand Prix-viadalt is. Zágrábban azért indulok, hogy élesben is leteszteljük a programjaimat a jövő heti, moszkvai GP-verseny előtt" - mondta a 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén, aki bevallotta, még nincs százszázalékos állapotban.A Hoffmann, Zavozin kettős bemutatkozására tehát még várni kell, de ha a duó férfi tagja hamar meggyógyul, akkor nem sokáig, ugyanis a jövő héten egy pozsonyi versenyen indulnának.„A páros magyar színekben indul és a nemzetközi szövetség szabályai szerint minden versenyen részt vehet, tehát Európa- és világbajnokságokon is, kizárólag az olimpiához szükséges állampolgárság. A letelepedési engedélyt már megkapta Makszim és a honosítás is folyamatban van, azaz ha kvalifikálják magukat, akkor 2010-ben, Vancouverben is ott lehet ez a duó" - mondta Nagy Sándor, a jégtáncosok szakágvezetője.A Sebestyénhez hasonlóan sérülés után visszatérő Pavuk Viktória nem a zágrábi viadalt választotta szezonbeli első fellépésre, hanem a romániai Crystal Skate elnevezésű versenyt.
Legfrissebb hírek

Vizes vb, női vízilabdatorna: Magyarország–Japán

Vizes vb 2025
57 perce

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
6 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
6 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
7 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
7 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik