A sérüléséből lábadozó Sebestyén Júlia már nagyon vágyott a jégre

2008.10.20. 21:28
Címkék
Továbbra sem versenyezhet Sebestyén Júlia, sőt, jó ideig az edzéseket is szüneteltetnie kellett. A hatszoros magyar bajnok műkorcsolyázó már jó ideje érez fájdalmat a jobb lábában, de hétfőn újra elkezdte a tréningeket.
Sebestyén Júlia november elején újra versenyez
Fotó: Mirkó István (archív)
Sebestyén Júlia november elején újra versenyez
Sebestyén Júlia november elején újra versenyez
Fotó: Mirkó István (archív)
Sebestyén Júlia november elején újra versenyez

„Már megpróbáltam újra elkezdeni az edzéseket, ám továbbra is fájdalmat éreztem a lábamban. Az elvégzett MRI-vizsgálat megállapította, hogy az ugróízületemben gyulladás van, így gyógyszeres kezelést kaptam” – mondta Sebestyén Júlia.

A sérülés miatt Sebestyén nem tudott elindulni október közepén a bécsi nemzetközi versenyen, amely pedig jó erőfelmérő lehetett volna számára a novemberi két Grand Prix-viadal előtt.

„Hétfőn már elkezdhettem az edzéseket, erre nagy szükségem is volt, hiszen november elején a kínai GP-versenyen indulok – folytatta Sebestyén. – Az elmúlt tíz évben elkerültek a sérülések, így aztán meglehetősen szokatlan számomra ez a helyzet, ám muszáj türelmesnek lennem, hiszen a jövő évben fontos feladatok várnak rám.”

Novemberben két GP-viadal, decemberben országos bajnokság, januárban Európa-bajnokság, míg márciusban világbajnokság – nos, egyelőre így néz ki Sebestyén idei versenynaptára. A sorból természetesen a naganói vb emelkedik ki, amely már a 2010-es vancouveri-i ötkarikás játékok kvalifikációs tornája: amennyiben az első tízben végez a magyar lány, úgy két női műkorcsolyázó indulhat majd a következő téli olimpián.

„Nagyon rossz érzés volt, hogy nem korizhatok, de érzem, hogy hamar formába lendülök, ha a lábam rendben lesz. Persze a kondícióm most nem az igazi, de azt hamar visszanyerhetem. Már nagyon vágytam a jégre...” – árulta el 2004 Európa-bajnoka.
Legfrissebb hírek

Igaz magyarokat akart nevelni a sport által Aschner Lipót – magyar mecénások, 1. rész

Képes Sport
8 perce

A Real Madrid cáfolja, hogy a vezetői szervezet átalakítására készül

Spanyol labdarúgás
10 perce

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
15 perce

Spanyol beugróból főszereplő? – körkép a 2026-os vb európai játékvezetőiről

Foci vb 2026
20 perce

Asztalitenisz: András Csabáék elődöntősök Törökországban

Egyéb egyéni
33 perce

Cselgáncs: Kollár Sebestyén újra megtalálta a sikerek felé vezető utat

Utánpótlássport
55 perce

A kupadöntőn lesz első alkalommal VAR magyar női futballmérkőzésen

Labdarúgó NB I
1 órája

Tényleg Varga és Jovics párosa az AEK Athén legnagyobb problémája?

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik