Adam Malysz ismét nyert, s átvette a vezetést összetettben

Vágólapra másolva!
2007.03.17. 19:44
A négyszeres egyéni világbajnok Adam Malysz mindkét sorozatban a legjobbnak bizonyult, s nagy fölénnyel nyerte a síugrók norvégiai Világkupa-versenyét. A lengyel klasszis a Holmenkollenen aratott diadalával átvette a vezetést összetettben a norvég Anders Jacobsentől, aki ezúttal a 14. helyen végzett.
Adam Malysz újabb fontos győzelmet aratott, már vezet a Világkupában
Reuters
Adam Malysz újabb fontos győzelmet aratott, már vezet a Világkupában
Adam Malysz újabb fontos győzelmet aratott, már vezet a Világkupában
Reuters
Adam Malysz újabb fontos győzelmet aratott, már vezet a Világkupában
Malysz már az első sorozatban nagy előnyre tett szert, 131 méterre szállt, s simán vezetett a svájci Andreas Küttel előtt. Jacobsen eközben pocsékul ugrott, csak a 24. pozícióból várhatta a folytatást.

A második felvonásra lerövidítették a nekifutót, így rövidebb ugrásokat láthatott a közönség. Jacobsen kissé feljavult, számos ellenfelét megelőzte, de arra esélye sem volt, hogy harcban legyen a dobogóért.

A megváltoztatott körülményekre jellemző, hogy az első sorozatban hatan ugrottak legalább 120 méterre, míg a folytatásban, az utolsó előtti versenyzőig senki sem lépte túl az „álomhatárt”.

Adam Malysz azonban mit sem törődött ezzel, 122 méterre repült. Ezzel természetesen magabiztos győzelmet aratott, sőt át is vette összetettben a vezetést. Jacobsen sportszerűségére és emberi nagyságát jól mutatja, hogy szinte azonnal átnyújtotta ellenfelének az éllovasnak járó trikót.

A négyszeres világbajnok lengyel csillag 34. Világkupa-diadalát aratta, ezzel második helyen áll az örökranglistán a finn Matti Nykänen mögött.

Malysz tizenegy évvel ezelőtt éppen a Holmenkollenen aratta első Vk-győzelmét, s ötödször állhatott a dobogó legfelső fokára. Egyébként sorozatban a negyedik sikerének örülhetett.

SÍUGRÓ VILÁGKUPA, OSLO-HOLMENKOLLEN

1.Adam Malysz lengyel 131 m 144.3 pont 122 m 128.6 pont 272.9 pont
2.Andreas Küttel svájci 128.5 141.3 116 116.3 257.6
3.Anders Bardal norvég 125.5 135.4 117 118.6 254
4.Andreas Kofler osztrák 119.5 122.1 118 120.4 242.5
5.Simon Ammann svájci 119.5 122.6 117.5 118.5 241.1
6.Dmitrij Vasziljev orosz 122 128.1 114 111.2 239.3
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1.Adam Malysz lengyel 1153 pont
2.Anders Jacobsen norvég 1131
3.Gregor Schlierenzauer osztrák 956
4.Simon Ammann svájci 875
5.Andreas Kuettel svájci 757
6.Thomas Morgenstern osztrák 644
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik