Északi sikerek Japánban

2004.01.24. 22:00
Címkék
Szombaton Szapporóban folytatódott a síugrók japán túrája, és akárcsak egy nappal korábban Hakubában (ahol a finn Matti Hautamäki nyert), ezúttal is az észak-európai versenyzők, a norvégok és a finnek emelkedtek ki a mezőnyből: az első tíz helyezett közé hat északi ugró verekedte be magát, két finn és négy norvég.
A győzelmet végül Roar Ljökelsöy szerezte meg, megelőzve a Hakubában is második helyen végző, az összetett pontversenyben továbbra is vezető finn Janne Ahonent, illetve az osztrák Martin Höllwarthot. A győztes norvég fiú idénybeli harmadik Vk-sikerét könyvelte el.Ami a többieket illeti, a néhány évvel ezelőtt még egyeduralkodónak számító, újabban viszont a középmezőnybe süllyedő német Martin Schmitt a maga hatodik helyével tökéletesen elégedett lehet, ugyanez viszont nem mondható el a Világkupa-címvédő Adam Malyszról, a lengyel fenomén csak a 12. lett. Igaz, még mindig jobban teljesített, mint Hakubában, ott ugyanis nem tudta kvalifikálni magát a második sorozatra, és be kellett érnie a 32. hellyel.Világkupa-verseny, Szapporo
Nagysánc (K120): 1. Roar Ljökelsöy (norvég) 281.4 pont (132 méter, 133.5), 2. Ahonen (finn) 279.1 (135.5, 129), 3. Höllwarth (osztrák) 265.6 (130.5, 126.5), 4. Ingebrigtsen (norvég) 258.5 (128, 127), 5. M. Hautamäki (finn) 256.2 (132.5, 121.5), 6. Schmitt (német) 247.5 (123.5, 126.5)
A Vk élcsoportja (15 verseny után): 1. Janne Ahonen 880 pont, 2. Pettersen (norvég) 657, 3. Höllwarth 651, 4. Ljökelsöy 636, 5. Morgenstern (osztrák) 495, 6. Malysz (lengyel) 480
Következik: ma ismét Szapporóban rendeznek Világkupa-versenyt
Legfrissebb hírek

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
31 perce

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
44 perce

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
1 órája

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
3 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik