Az érző szívű ördögfajzat: Balotelli megígérte mamájának, hogy megnyerik az Eb-t

Vágólapra másolva!
2012.06.29. 10:34
null
Ez az én fiam! (Fotó: mirror.co.uk)
Címkék
Mario Balotelli nem kis meglepetést okozva, a német–olasz elődöntő első félidejében negyedóra alatt – két góljának köszönhetően – a padlóba döngölte a német válogatottat, akik onnan nem is álltak fel többé. A második gólját az Eb legfélelmetesebb gólörömével ünneplő csatár az elődöntő lefújását követően szentimentálisabb üzemmódba kapcsolt: kiszaladt a nézők között helyet foglaló édesanyjához, megölelte, majd megígérte neki, hogy Olaszország a döntőben legyőzi Spanyolországot is.

Silvia és Francesco Balotelli három éves korában fogadták örökbe a ghánai bevándorlók fiaként született Mariót, aki a mérkőzés után meghatódottan nyilatkozott:

„Melyik momentumot őrzöm majd magamban a mérkőzésről? Határozottan azt, mikor a lefújást követően kiszaladtam édesanyámhoz és azt mondtam neki: Ez a két gól a tiéd!"

(Fotó: dailymail.co.uk)
(Fotó: dailymail.co.uk)

„Nagyon régóta vártam már egy ehhez fogható pillanatra, főleg azért, mert boldoggá tudtam tenni az anyukámat. Ez életem legszebb napja, de remélem vasárnap még boldogabb leszek."

„A torna két legjobb csapata jutott a döntőbe. Hogy megtudjuk-e verni az spanyolokat? Vasárnap kiderül!"

Balotelli csapattársainak is köszönetet mondott a nagyszerű gólpasszokért, elmondása szerint ilyen kiszolgálással nem nehéz gólokat szerezni.

„Az első gól előtt Antonio nagyszerűen ívelt középre. Ha Cassanótól kapod a gólpasszt, könnyű dolgod van. Montolivo is kiváló labdát adott. Egy ilyen akciónál általában a hosszú sarkot veszem célba, de ezúttal a rövidet választottam."

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
22 perce

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
25 perce

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
40 perce

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
51 perce

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel elődöntős 200 háton

Vizes vb 2025
1 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
1 órája

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
8 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik