Fabregas: Még az Arsenalban is többet kerestem, mint most

2013.09.05. 15:21
null
Fabregas továbbra is boldog Barcelonában, így esze ágában sincs váltani (Fotó: Reuters)
A hétfőn zárult átigazolási időszak egyik slágere a Barcelonában futballozó Cesc Fabregas Manchesterbe szerződése volt. Most végre a katalánok középpályása is kommentálta a nyáron futótűzként terjedő pletykát, és elmondta: ha megtriplázták volna a jelenlegi bérét, akkor sem váltott volna klubot.

„Az MU? Még akkor sem igazoltam volna a klubhoz, ha a jelenlegi bérem háromszorosát kínálják. Ez nem a pénzről szól, hiszen még az Arsenalnál is többet kerestem, mint most” – nyilatkozta Fabregas a The Sunnak.

A legutóbb pancsoló kislányával feltűnő spanyol sok mindent tisztába tett ebben az interjúban, és az alapján, amit elmondott, úgy tűnik, mégsem olyan elégedetlen Barcelonában, mint arról a nemzetközi sajtó cikkezett a nyáron.

„Sosem beszéltem a United vezetőivel személyesen, de persze tudom, hogy ez semmit sem jelent, hiszen manapság az átigazolásába már gyakran bele sem szólhat a játékos. Tudom, hogy máshol sokkal többet is kereshetnék, ám ez engem nem érdekel. Mindenkinek van egy álma, és az enyém az volt, hogy a Barcában játsszak, így akár ingyen is maradnék” – tette hozzá a katalánok középpályása.

Ezek után már nincs is más dolgunk, mint örülni Fabregas jókedvének, hiszen ahogy a világon megannyi futballista, úgy ő is álmai klubjában szerepelhet. Egyébként ha valaki nagyon aggódna, hogy Cesc így nem tudja majd befizetni a villanyszámlát, azt megnyugtatjuk: heti 100 ezer fontot (majd' 36 millió forintot) keres jelenlegi munkaadójánál.

Legfrissebb hírek

Mátrixos videóval jelentette be Gabriel Martinellit az Al-Hilal

Minden más foci
3 órája

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:01

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38