Ronaldónál végleg betelt a Messi-pohár

2012.06.14. 09:56
null
(forrás: www.cristianoronaldofan.net)
Címkék
Cristiano Ronaldo az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában sem tudott mély nyomot hagyni, bár a portugálok az első meccsen elszenvedett vereség után a dánok ellen javítani tudtak, nem Ronaldo remeklésétől maradt emlékezetes az Eb eddig legizgalmasabb összecsapása. A 3–2-es portugál győzelemmel végződött mérkőzésen a Real Madrid sztárját nem csak a kihagyott helyzetek, de a dán szurkolók is dühítették, minden labdaérintésénél Lionel Messit éltették.

A novemberi Eb-pótselejtezők alkalmával már a bosnyák szurkolók is Messi nevének skandálásával fogadták Ronaldót a reptéren, de ők ráfáztak – Ronaldo a visszavágón egy óriási szabadrúgásgóllal és portugál továbbjutással állt bosszút a bosnyák messizőkön.

 

Az Eb B-csoportjának első fordulójában a német lelátókon is rendre felcsendült Messi neve, ha Ronaldóhoz közelített a labda, a hagyományt és az argentin nevének skandálását a dán drukkerek is folytatták. Nem tudjuk, hogy Ronaldo dánok elleni bizonytalansága és kihagyott helyzetei a folyamatos cukkolásnak, vagy a balszerencsének volt-e tulajdonítható, azonban a lefújást követően – és a győzelem ellenére – Ronaldo meglehetősen idegesen nyilatkozott az újságíróknak – számolt be a goal.com.

 

„Tudják hol volt Messi tavaly ilyenkor? Tudják? Éppen Argentínával búcsúzott a hazai rendezésű Copa Americától! Azért az csak rosszabb, nem?” – hangzott a költői kérdés Ronaldo szájából a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

 

Azért Ronaldo kijelentése egy kis pontosításra szorul: az argentinok – bár nem kápráztattak el senkit a játékukkal – a tavalyi Copa América A-csoportjából veretlenül jutottak tovább, majd a későbbi győztes Uruguay búcsúztatta őket a negyeddöntőben. A portugálok egyelőre tovább sem jutottak a csoportból, de ha tovább is jutnak, egy higgadtabb Ronaldóval biztosan nagyobb esélyük lenne a sikerre.

 

Közben az argentin lapok a védelmükbe vették a Barcelona aranylabdását: az Olé és a Clarín is úgy fogalmazott: „Ronaldo senki Messihez képest”.

 

Legfrissebb hírek

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
10 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
34 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája