Petr Cech dobolással vezette le a vereség okozta feszültséget

2012.06.12. 13:43
null
(fotó: fotbal.idnes.cz)
Címkék
A váltás – úgy tudjuk – egyelőre nem végleges, de Petr Cech, a cseh válogatott hálóőre egy fellépés és öt szám erejéig a dobok mögé ülve csatlakozott az Eddie Stoilow zenekarhoz a wroclawi Csehek Házában.

A csehek első Eb-meccsén az oroszoktól négy gólt kapó Cech egy éve tagja a bandának, de a hétfői koncert mindössze a harmadik közös fellépésük volt. Minden bizonnyal Cech a zenekar legelfoglaltabb tagja, aki elmondása szerint még mindig izgul a koncertek előtt.

 

„Ellentétben a futballal – amit gyerekkorom óta gyakorlok – ebben a műfajban még kezdő vagyok. Ha a dobos elszúr valamit koncert közben, az nagyon bénán jön ki. A többiek már húsz éve zenélnek, ők nem idegeskednek a koncertek előtt és szerencsére nekem is sokat segítenek. „

 

A lámpaláz ellenére Cech végül elégedett volt a színpadon nyújtott teljesítményével:

 

„Jól sikerült a koncert, boldog vagyok, úgy érzem jól játszottunk.”

 

EGY (MÁSIK) FÉNYES KARRIER KEZDETE?


De mi lesz a válogatottal, Petr? Ha nem is Cech szájából, de a választ kedd este minden bizonnyal megkapjuk.

 

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
14 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája