Dj a pályán! – agyament gólöröm Finnországból

2012.06.07. 19:08
Címkék
Marcello Matrone bár labdarúgóként keresi kenyerét, nem kiemelkedő futballtudásának köszönhetően szerzett hírnevet, a finn harmadosztályból ez valószínűleg bárki számára lehetetlen küldetés lenne. A HIK csapatának csatára elképesztő, extravagáns és ünnepelt popsztárok inspirálta gólörömeinek segítségével ismertette meg nevét a futballvilággal, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel.

Korábbi munkái között szerepeltek már Lady Gaga, Shakira és Amy Winehouse slágereire előadott ünneplések, leghíresebb műsora a Guns ’N’ Roses - Sweet Child O’Mine című dalára összebohóckodott gólöröme volt, erről korábban a Sportszelepen is beszámoltunk.

Feldolgozható dalok persze maradtak még bőven, kérdés, hogy a társak és a bekapott góltól csalódott ellenfelek meddig fogják tolerálni a brazil csatár egotripjeit.

Amíg gólokat lő, baj nem lehet! – gondolhatja magában főhősünk edzője. A gólokkal az AC Vantaa ellen sem volt probléma, Matrone a harmadik HIK-gólt vállalta magára, majd örömében az oldalvonal mellé felállított Dj-pult mögé szaladt, majd elengedhetetlen lemezlovász kellékekkel a fején sztárolta magát az egekig.

Ha valaki hasonlóan agyament gólöröm ötletekkel rendelkezik, és nincs lehetősége megvalósítani azokat, Matrone szívesen fogadja Twitter-oldalán a rajongóktól érkező tanácsokat.

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
4 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája