10 dolog, amit talán még nem tudott a francia válogatottról

2012.06.20. 15:18
null
Zinedine Zidane a világbajnoki trófeával (Fotó: Action Images)
Címkék
Miben tartják a rekordot Argentínával közösen? Mit adtak a franciák a labdarúgásnak? Legjobb és legrosszabb helyezések és mérkőzések? Melyik volt a legkülönlegesebb mezük egy mérkőzésen? Most mindezt megtudhatja a francia labdarúgó-válogatottról!

 

 

1. Franciaország már a legelső, 1930-as uruguayi világbajnokságon is szerepelt, ezzel egyike volt annak a négy európai országnak (Románia, Belgium és Jugoszlávia mellett), amely részt vett a viadalon. Túl sok öröme ugyanakkor nem volt benne, Mexikó fölényes legyőzése után a későbbi döntős argentinok és a chileiek ellen is vereséget szenvedett, így nem jutott tovább a csoportjából.

2. A franciák hat aranylabdával büszkélkedhetnek, ebből hármat a jelenlegi UEFA-elnök Michel Platini szerzett.

3. Az argentinokon kívül csupán a franciák mondhatják el magukról, hogy nemzeti együttesük nyert már kontinenstornát (Európa-bajnokságot, illetve az argentinok ugye Copa Américát), világbajnokságot, Konföderációs-kupát és olimpiát is.

4. Az 1998-as világbajnoki elődöntőt Lilian Thuram döntötte el 2 góljával, érdekesség a védő se előtte se utána nem talált be az ellenfél hálójába válogatott színekben.

5. Az 1998-as világbajnoki és a 2000-es Európa-bajnoki siker után 2002-ben csúfosan leszerepelt a francia csapat a világbajnokságon, miután rúgott gól nélkül kiestek a csoportkörben.

6. Előbbi két kiemelkedő szereplését követően 2001 májusa és 2002 májusa között vezette a FIFA-világranglistát, itt a legrosszabb helyezése egyébiránt egy 27. volt, 2010 szeptemberében.

7. 1978-as világbajnokságon szokatlan zöld-fehér mezt viselt a francia válogatott a magyarok elleni mérkőzésen, mivel mindkét csapat a fehér mezt készítette be. A franciák végül az egyik helyi csapat szerelésében játszottak.

8. A francia válogatott legnagyobb vereségét a dánok ellen szenvedte el, még 1908-ban, 17:1-ra kaptak ki, a legnagyobb győzelemhez kevesebbet kell visszautazni az időben, 1995-ben 10–0-ra kiütötték Azerbajdzsán legjobbjait.

9. Bár a labdarúgást Anglia adta a világnak a franciák alakították szervezett sportággá. Franciaország volt a fő mozgatórugója főbb nemzetközi kupaversenyek létrehozásának.

10. A Marseille máig az egyetlen francia klubcsapat amelynek sikerült Bajnokok Ligája-győzelmet szerezni.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: két mérkőzés az NB I-ben; sorsdöntő Fehérvár–FTC meccs az ICEHL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai-gólpassz, kiütötte a West Hamet a Liverpool; Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

E-újság
7 órája

Hatvan perc kerestetik – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Emberkísérletek – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A kihagyott tizenegyes is belefért a PSG-nek, négypontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
7 órája

Női vízi ob I: idegenben nyert a KSI és a Szentes

Vízilabda
8 órája

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
8 órája

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik