Alonso és popsztár neje elvált egymástól!

2011.12.20. 21:18
null
Itt még együtt voltak (Fotó: fernandoalonso-f1.net)
Címkék
Fernando Alonso életében lezárult egy korszak. Nem, nem a Ferrarit hagyja ott a kétszeres világbajnok spanyol pilóta, hanem feleségével, Raquel del Rosarióval döntöttek közösen úgy, hogy külön utakon folytatják.

A pár még 2006. november 17-én házasodott össze, és bár szakításuk korábban is felvetődött már, a spanyol El Sueno de Morfeo pop együttes fronténekese és Alonso 2009 decemberében még tagadta, hogy elválnának egymástól.

Két évvel később mégis megtörtént a szakítás – de ahogy közleményükben írják – csak a házasságuk ért véget, a barátságuk soha nem fog.

„Ötévnyi házasságot követően közösen úgy döntöttünk, hogy párként véget vetünk kapcsolatunknak. Házastársként elszakadunk egymástól, de barátként soha, és mindig nagyon erős szeretetet és csodálatot fogunk táplálni a másik iránt, biztosítva a boldogságát.

Ezzel a közleménnyel szeretnénk mindenfajta spekulációt végleg lezárni. Ezen túl kérjük a média képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket, amelyet mindig is igyekeztünk megvédeni.”
Legfrissebb hírek

Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
9 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
10 perce

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
28 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
30 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
30 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
46 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
1 órája