Terry, a Ferdinandok mumusa

Vágólapra másolva!
2011.10.28. 11:05
null
Terry valamit biztosan mondott Anton Ferdinandnak - ennyi fix (Fotó: Action Images)
Címkék
A Metropolitan Rendőrséggel párhuzamosan már az FA is vizsgálja, hogy John Terry valóban meglegyintette-e egy rasszista megjegyzéssel Anton Ferdinand-ot. A Queens Park Rangers hivatalos panasza szerint a vasárnapi, parázs hangulatú Loftus road-i derbin Terry azt mondta Ferdinand-nak, hogy „kib****tt fekete pi**a”.

Az FA már behívta tanúként Ashley Cole-t, a Chelsea védőjét, mivel a TV felvételek szerint épp az állítólagos incidens közben sétált el Terry mellett. Bármit is mondott azonban a csapattárs, Cole füle úgy tűnik, megszűrte a vállalhatatlan szavakat – pedig a vádban szereplő mondatra alighanem emlékezne. De nem ő az egyetlen Chelsea védő, aki megszólalt az ügyben. Paul Elliott, aki egy antirasszista kampány vezetője, hangoztatta, hogy nem kenyere a vádaskodás, de ha valaki bűnös, akkor nem szabad kivételezni vele – még akkor sem, ha a tettes maga a Királynő.

 

Terry maga hevesen tagadta a vádakat, és feszült figyelemmel követi az ügy alakulását, hiszen tudja jól, hogy nemzetközi karrierje végét is jelentheti, ha a QPR vádjai igaznak bizonyulnak. „Örülök az FA vizsgálatának, és remélem, hogy mielőbb tisztázzák a nevemet” – mondta. A tét igen nagy: november 12-én Anglia barátságos mérkőzést vív Spanyolországgal a Wembley-ben, és könnyen lehet, hogy John Terry március óta most először nem veheti fel a kapitányi karszalagot. A rang még nincs veszélyben, hiszen sem Fabio Capello, az angol csapat trénere, sem az FA nem szándékozik a vizsgálat lezárása előtt szankcióval sújtani Terryt.

 

Az ügyben persze enélkül is igen sűrű a gríz, hiszen Terry épp a sértett fél bátyjától, Rio Ferdinándtól vette át a csapatkapitányi szerepet, ráadásul a két angol klasszis a novemberi válogatott mérkőzés előtt egy kásán osztozik majd az öltözőben.

 

JT és egy másik Ferdinand: Rio szerint mindenkinek jár a taps (Fotó: Action Images)
JT és egy másik Ferdinand: Rio szerint mindenkinek jár a taps (Fotó: Action Images)

Azután egyébként, hogy John Terry állítólag rasszista beszólást hadart Anton Ferdinandnak vasárnap, tegnap éjjel megszólalt a sértett fél nagybátyja, a korábbi Queens Park Rangers játékos Les Ferdinand is.

 

Mint mondja, az ügy kulcsfontosságú lehet, hiszen az FA, a FIFA és az UEFA eddig nem léptek fel elég erélyesen a rasszizmust érintő kérdésekben. Éppen ezért elvárja az FA-tól, hogy példát statuáljon, és ha a Terryt sújtó vádak igaznak bizonyulnak, tiltsák el a játéktól

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
19 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
6 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik