Életet mentett a Hoffenheim igazgatója

2011.09.03. 13:32
null
Ernst Tanner: bátor, mint egy oroszlán (itt még az 1860 München kabalaállata mellett) (Fotó: tz-online.de)
Címkék
Ernst Tanner futni indult, amikor észrevette, hogy szomszédja beszorult az autója alá. Két kukás segítségével leemelték róla a Mercedest.

Ernst Tanner, a Bundesliga 1-ben szereplő TSG Hoffenheim általános igazgatója szerdán reggel 6.45 órakor indult futni, amikor arra lett figyelmes, hogy a szomszédasszonya segítségért kiabál. Amikor odanézett, akkor látta, hogy az asszony beszorulva fekszik Mercedese hátsó kereke alatt.

Tanner nem habozott: villámgyorsan leintett egy éppen arra járó kukásautót, és két köztisztasági alkalmazottal egyszerűen arrébb tették az autót – vélhetően megmentve ezzel a szomszéd életét.

„Csak azt tettem, amit bárki más is megtett volna a helyemben. Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a dolognak" – nyilatkozta szerényen Tanner úr az eset után.

A rendőrségi vizsgálat később kiderítette, hogy a hölgy üresben hagyhatta az autót, ami elindult a kocsibejárón, miközben ő a garázsajtót készült bezárni.

Legfrissebb hírek

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
11 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
33 perce

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
57 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája