225 kilométert úszik a Temzében a népszerű angol komikus

2011.08.30. 10:40
null
David Williams készen áll a 225 kilométeres nagy kalandra
Címkék
A La Manche csatorna átúszása után a Temze meghódításával készül adományokat gyűjteni David Williams angol komikus. A borzasztóan szennyezett víz miatt szinte vaksötétben kell úsznia.

A Nagy Britanniában rendkívül népszerű vígjátéksorozat, a Little Britain egyik írója és főszereplője, David Williams szeptemberben 225 kilométert fog 8 nap alatt, naponta 8 órát úszva teljesíteni. A komikus Lechlade-ből indul, és útja során érinti Oxfordot, Readinget, Henley-t, Maidenheadet, Windsort, Kingstont és Richmondot mielőtt megérkezne Londonba. Williams elmondta, hogy tisztában van az út veszélyeivel, például azzal, hogy ha esős időt fog ki, akkor még a szokottnál is több szennyvíz kerül a folyóba az úszás ideje alatt. Ezért a túra előtt minden elképzelhető nyavalya ellen beoltják.

„Mindenki tudja, hogy milyen állapotban van a Temze, és azt is tudják, hogy úszni benne kész horror. És valóban az. Úgyhogy senkinek nem is ajánlom, hogy kipróbálja."

Williamset is egy komoly, mindenféle szakértőkből (orvosok, speciális mentők stb.) álló csapat fogja segíteni az út során.

„Annyi szent, hogy nem egy biztonságos környezet a hosszútávúszáshoz. Szerencsére mellettem ott lesz egy rendkívül tapasztalt csapat, hogy segítsen, ha bajba kerülök. A legrosszabb az egészben az lesz, hogy a folyóban gyakorlatilag nulla a látótávolság, a karom végéig nem fogok ellátni. Szokatlan lesz, ilyenben még nem volt részem."

Pedig egy-két kihívásban volt már része Williamsnek, miközben adományokat gyűjtött a Comic Relief és a Sports Relief alapítványokon keresztül. 2006-ban 35 kilométert teljesítve 10 óra 34 perc alatt átúszta a La Manche csatornát. 2008 márciusában a Gibraltári-szorost úszta át Spanyolország és Marokkó között – a 19 kilométeres távot mindössze 4.5 óra alatt teljesítve. Két évvel később brit hírességek élén keresztül kerékpározta az Egyesült Királyságot, ugyancsak egymillió fontot gyűjtve az alapítvány javára.

Fizikálisan hasonlóan megterhelő volt a 24 Hour Panel People című show-ja, amikor idén márciusban 24 órán át játszott különböző szerepeket népszerű brit tévés vetélkedők különkiadásában az országos jótékonysági nap (Red Nose Day) keretében.

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
6 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
6 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
7 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
7 órája