Tizenhat éves sráccal kavar a wimbledoni bajnoknő

2011.07.11. 13:45
null
Kvitová és ifjú párja, Adam Pavlásek (Fotó: Bild.de)
Címkék
A cseh Petra Kvitová, Wimbledon újdonsült bajnoka nem csak abban különbözik társaitól, hogy álmos kisvárosban lakik és Skodával jár, hanem abban is, hogy egy öt évvel fiatalabb sráccal jár. Pedig még ő is csak 21 éves...

Petra Kvitová pillanatok alatt sztár lett és a média érdeklődősének középpontjába került azt követően, hogy az elmúlt hétvégén imponáló magabiztossággal nyerte meg a női egyes versenyszámot Wimbledonban.

A Marija Sarapova elleni mérkőzés után sok érdekesség kiderült a 21 éves szőkeségről: ma is ott lakik, ahol gyerekként teniszezni kezdett, a hatezer lakosú Fulnekben. A 84 kilométerre lévő Prostejovba (az ország legnagyobb teniszcentrumába) jár edzeni Skodájával, amit esze ágában sincs lecserélni.

Ahogy barátját sem, pedig nem kis megrökönyödést váltott ki, amikor kiderült, hogy élete párja mindössze 16 éves. Adam Pavlásek maga is teniszező, 2010-ben őt választották az év legjobb cseh ifjúsági játékosának. A pár kapcsolata ugyan furcsának tűnhet, de semmi esetre sem elítélhető: a cseh törvények szerint 15 év a beleegyezési korhatár, azaz attól fogva mindenki azzal jár, akivel akar.

A győzelem pillanata (Fotó: Action Images)
A győzelem pillanata (Fotó: Action Images)
Petra Kvitová a wimbledoni döntőt követő sajtótéjékoztatón (Fotó: Action Images)

Novak Djokovics melett a döntőt követő player party (Fotó: Daily Mail)
Novak Djokovics melett a döntőt követő player party (Fotó: Daily Mail)
Kvitová az ezüst tállal a Karlovy Vary Filmfesztiválon (Fotó: Action Images)
Kvitová az ezüst tállal a Karlovy Vary Filmfesztiválon (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
6 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
6 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
6 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
7 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
7 órája