Legalább kilenc nővel csalta meg feleségét Rio Ferdinand - fotók!

2011.07.08. 19:31
null
Rio kezdő tizenegye (Kép: Thesun.co.uk)
Címkék
Tíz nő nevét hozta nyilvánosságra a bíróság, akikkel biztos, hogy viszonya volt a Manchester United és az angol válogatott védőjének – miközben persze állandó barátnője, majd felesége volt. A futballista próbálta letiltatni a hír megjelenését, de a bíróság ellene döntött. Annyit megállapíthatunk: a mennyiség mellett a minőségre is ügyelt!

Wayne Rooney és Ryan Giggs egész Angliát hetekig lázban tartó megcsalási botrányai után itt az újabb ügy, és a Manchester United nem engedi ki a kezéből a kezdeményezést! Ezúttal Rio Ferdinand vállalta magára a megvetésre érdemes, feleségét megcsaló futballista szerepét.

Az United kapitánya (ha éppen nem ő viseli a karszalagot, akkor is ő a főnök a pályán és azon kívül) megpróbálta megakadályozni, hogy egykori csaja, Carly Storey eladja közös időszakuk sztoriját a Sunday Mirrornak. Ferdinand még 17 évesen, a West Ham ifistájaként kavart a hölggyel – ekkor legalább még nem járt Rebecca Ellisonnal, akit kb. tíz év együttélés után, 2009-ben vett feleségül.

A príma hátvéd bírósághoz fordult – vesztére! A parókás társaság ugyanis úgy döntött, hogy Ferdinandnak nincs joga takargatni a múltját, mondván, „saját balszerencséjének kovácsa" volt a futballista, így viselje tettei következményét.

A tiltó végzés helyett a bíróság így nyilvánosságra hozta további kilenc hölgy nevét, akikkel Ferdinandnak intim viszonya volt 2002 óta, tehát azt követően, hogy összebútorozott Rebeccával. Íme a lista!

Sara Whatmore: a Pop Idol című tehetségkutató egyik résztvevője, akivel egy manchesteri bárban futott össze hősünk

Holly McGuire: topless modell, akit azzal kábított Ferdinand, hogy egyedülálló, és Holly az egyetlen nő az életében

Sarah Whatmore és Holly McGuire (Fotók: Thesun.co.uk)
Sarah Whatmore és Holly McGuire (Fotók: Thesun.co.uk)

 

Tatiane Rosalino: vele egy közös magazinfotózás vett váratlan fordulatot

Lauren Alcorn: a Virgin Air légitársaság utaskísérője, aki, állítása szerint, 7500 fontot kapott Riótól, hogy elvetessen egy magzatot öt éven át tartó viszonyuk egyik kevésbé kellemes epizódjaként

Catherine Shepher és Savannah Benson: velük Cipruson, Aya Napán ismerkedett meg, a Sun által orgiának titulált együttlétről, állítólag, videó felvétel is készült

Cathrine és Savannah, két kedves lány Ciprusról (Fotó: Thesun.co.uk)
Cathrine és Savannah, két kedves lány Ciprusról (Fotó: Thesun.co.uk)

Lilach Yafe: izraeli modell, akivel Tel Avivban találkozott a focista

Coralie Robinson: sztriptíztáncosnő, akivel Tokióban kavart Rió, és, akinek emlékei szerint a focista teljesen bepánikolt, amikor egyszer váratlanul beállított neje, Rebecca

Coralia Robinson Tokióban szórakoztatta Riót (Fotó: Thesun.co.uk)
Coralia Robinson Tokióban szórakoztatta Riót (Fotó: Thesun.co.uk)

Tslil Sela: egy újabb izraeli modell, akivel 2009 júniusában szűrte össze a levet

Tslil Sela (Fotó: Thesun.co.uk)
Tslil Sela (Fotó: Thesun.co.uk)

Nem könnyű dönteni: az egyértelmű, hogy Rooney a maga hármas bulijával a fasorban sincs, Giggs viszont alaposan belehúzott a sógornővel való nyolc éven át tartó viszonyával. Mégis amondóak vagyunk, hogy Rio a házibajnokság győztese, aki nemzetközi szintre emelte a szakmát. Most őszintén: gondolta bárki is, hogy az United híres-hírhedt év- és szezonzáró bulijainak állandó főszervezője minden este otthon fogja a neje kezét? Ugye, hogy nem? Talán maga Rebecca van a legkevésbé meglepődve a híreken.

Az viszont biztos, hogy Sir Alexre kemény munka vár, hogy rendbe tegye a csapatot a bajnoki rajtra.

Rio feleségével, Rebecca Ellisonnal (Fotó: Thesun.co.uk)
Rio feleségével, Rebecca Ellisonnal (Fotó: Thesun.co.uk)
Lauren Alcorn és Lilach Yafe (Fotó: Daily Mail)
Lauren Alcorn és Lilach Yafe (Fotó: Daily Mail)
Sarah Whatmore és Holly McGuire (Fotók: Daily Mail)
Sarah Whatmore és Holly McGuire (Fotók: Daily Mail)
Tatiana Rosalino (Fotó: Daily Mail)
Tatiana Rosalino (Fotó: Daily Mail)

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
58 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
1 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik