Két részeg szerb focistát összevertek Szabadkán

2011.07.04. 18:19
null
Nemanja Nikolics és Marko Mirics: valamit elszúrtak (Fotó: B92.net)
Címkék
Nemanja Nikolics és Marko Mirics szeretett volna egy görbe estét csapni Szabadkán, de a kelleténél kicsit jobban felöntöttek a garatra. Kórház és detox lett a vége.

A montenegrói válogatott Nikolics és a szerb válogatott Mirics Szabadkán gondolta kellemesen eltölteni a hétvégét. A Galija nevű szórakozóhelyre mentek, ahol alaposan a pohár fenekére néztek. Eddig tiszta a kép, ezt követően azonban már két forgatókönyvet vázolnak a szerbiai híradások.

Az egyik szerint a Partizan Beograd szurkolói találták meg a szabadkai FK Spartaknál kölcsönben lévő, de a Crvena Zvezda alkalmazásában álló Nikolicsot. A másik sztori jóval cifrább, és „szép" példája a délszláv állapotoknak. Ezek szerint a montenegrói állampolgár Nikolics kért egy dalt (Djurdjevo, azaz Szt. György-dal) az egykori Jugoszláviában kultzenekarnak számító Bijelo dugme (Fehér gomb) nevű bandától, amelyik történetesen Szarajevóban, azaz a mai Boszniában működött. Tehát: a montenegrói focista egy bosnyák banda dalát akarta meghallgatni Szerbiában. Úgy látszik, ennek egyenes következménye a verés...

A két focista közül Nikolics volt a kevésbé szerencsés: ő ugyanis nem úszta meg egy-két pofonnal, mint Mirics, neki egy söröskorsót és összetörtek a fején, úgyhogy kórházba kellett szállítani. Ahol a fejseb ellátása után a kijózanítóba, majd pszichiátriai megfigyelésre szállították tovább, ahonnan csak hétfőn délelőtt engedték haza.

A szabadkai rendőrség már talált is két feltételezett elkövetőt, de egyelőre nem vették őket őrizetbe, hanem tovább vizsgálják az ügyet.

A Galija klub (Fotó: Sportservis.rs)
A Galija klub (Fotó: Sportservis.rs)
Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
5 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
5 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
6 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
6 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik