Ilyen érmeket szeretnénk látni a magyar olimpikonok nyakában - fotók!

2011.07.30. 11:40
null
Sok-sok ilyet szeretnénk a mieink nyakában látni (Fotó: Action Images)
Címkék
Minden eddiginél nagyobb és nehezebb medálokat kapnak majd a londoni olimpia érmesei. Bízunk benne, hogy minél több magyar sportoló nyakában csodálhatjuk majd meg David Watkins alkotásait.

Ahogy azt a Nemzeti Sport Online csütörtökön megírta, egy évvel a londoni olimpia rajta előtt bemutatták a játékok érmeit, melyek majd a győztesek, illetve dobogósok nyakába kerülnek.

Az érmek 375–400 gramm közötti súlyúak, átmérőjük pedig 85 milliméter – soha ilyen nagyok és nehezek nem voltak még az olimpián kiosztott arany-, ezüst- és bronzérmek.

Az érmeket tervező David Watkinst egy, az olimpia szervezőbizottságának tagjaiból, és a British Múzeum érmékkel foglalkozó numizmatikusaiból álló zsűri választotta ki. A feladat értelmében az érmek tervezőjének szem előtt kellett tartania az elmúlt másfél évszázad szakmai történéseit, azaz az érmeknek ebben a szimbolikus világban is a folytonosságot kellett képviselniük.

Az elkészült érmek egyik oldalán a győzelem görög istennője, Niké látható, a másikon pedig egy öt szimbolikus elemből álló kompozíció, amely többek között a játékok logóját és a Temze folyót is ötvözi.

Anna hercegnő és a szervező bizottság elnöke, Lord Sebastian Coe bemutatja az érmeket (Fotó: Aciton Images)
Anna hercegnő és a szervező bizottság elnöke, Lord Sebastian Coe bemutatja az érmeket (Fotó: Aciton Images)
Az olimpiai bajnok atléta, Kelly Holmes és Lord Coe a medálokkal (Fotó: Action Images)
Az olimpiai bajnok atléta, Kelly Holmes és Lord Coe a medálokkal (Fotó: Action Images)
A tervező: David Watkins (Fotó: Action Images)
A tervező: David Watkins (Fotó: Action Images)
Az aranyérem (Fotó: Action Images)
Az aranyérem (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
6 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
6 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
6 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
6 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
7 órája