Így készül a végső ütközetre USA és Japán!

2011.07.17. 17:31
Címkék
Ma este 20.45-kor kezdetét veszi a női labdarúgó-világbajnokság fináléja. Mindkét fél jó hangulatú edzéssel hangolódott, de vajon a harmadik alkalommal döntőbe jutó Egyesült Államok vagy a korábban még az elődöntőbe se kerülő Japán örülhet majd a végén? Az USA korábban ha eljutott eddig az állomásig, már nem tudták állítani.

A két csapat a világbajnokságok történetében eddig kétszer találkozott, mindkétszer az amerikaiak örülhettek: 1991-ben, Kínában a csoportmérkőzések során 3–0-ra, négy évvel később Svédországban a negyeddöntőben 4–0-ra győztek Japán ellen.

A Felkelő nap országának eddig tehát még gólt sem sikerült lőni az esélyesebb Egyesült Államoknak, akiknél Kristine Lilly és Michelle Akers talált be két alkalommal is az aktuális japán kapusnak.

A NŐI LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁGOK ÖRÖKRANGLISTÁJA
Ország Arany Ezüst Bronz
1. Németország 2 (2003, 2007) 1 (1995) –
2. Egyesült Államok 2 (1991, 1999) – 3 (1995, 2003, 2007)
3. Norvégia 1 (1995) 1 (1991) –
4. Svédország – 1 (2003) 2 (1991, 2011)
5. Brazília – 1 (2007) 1 (1999)
6. Kína – 1 (1999) –
Harmadik sikerükért hajtanak az amerikaiak (Fotó: whoatallthepies.tv)

A japánok először jutottak el a fináléig. Vajon megtörik az „amerikai átkuk”? (Fotó: whoatallthepies.tv)

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
5 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
5 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
5 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
5 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
6 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
6 órája