Ha már ott volt, egy kutya is lefutotta a félmaratont

2011.06.29. 09:15
Címkék
Egy vállalkozó szellemű amerikai kutya nem elégedett meg kertvárosi életével, és részt vett egy félmaratoni versenyen, ráadásul több mint 13 ezer dollárt szerzett jótékony célra.

Dozer eddig ismeretlen okból megszökött otthonából és azt vette észre, hogy a Marylandi félmaraton-versenyhez akár csatlakozni is lehet. Kiválóan érezte magát, és miután több ellenőrzőponton is áthaladt, végül célba is futott. Két órára és 14 percre volt ehhez szüksége.

Ezután, mint aki jól végezte dolgát, fogta magát, és hazament. A gazdái csak később tudták meg, hogy az ő kutyájuk volt a versenyző, ezért felvették a kapcsolatot a szervezőkkel.

A szervezők úgy döntöttek, hogy jutalmat adnak a kutyának, vagyis megkapja a versenyt lefutóknak járó érmet, és egy kis kutyakajával is megfejelték a díjat, noha semmi bizonyíték nem volt rá, hogy valóban végigfutotta a versenyt.

Dozer történetét felkapta a helyi média és a Marylandi Egyetem rákgyógyító központjának gyűjtöttek felajánlásokat. Az állat népszerűségének hála több mint 13 ezer dollár gyűlt össze a jótékony célra. Videónkon Dozer befutóját láthatjuk.

Dozer befutója a félmaraton végén
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
4 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
4 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
4 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
5 órája