Didier Drogba esküvője Monacóban

Vágólapra másolva!
2011.06.18. 13:54
null
Az esküvő helyszíne (forrás myweddinginsurance.uk)
Címkék
Rövid a nyári szünet a profi labdarúgóknál, ideje házasodni. Egymás után mondják ki az igent (vagy a nemet) a sztárok. A napokban Gianluigi Buffon házasodott össze gyerekei anyjával, most pedig itt vannak a képek Didier Drogba esküvőjéről.

A Chelsea csatára Monacóban vette feleségül Lalla Diakitét. Az elefántcsontparti játékos kevéssé hivalkodó szürke öltönyben érkezett a szertartásra, és a felesége sem vett extravagáns ruhát. A koszorúslányok lilában kísérték őket. Drogba a nyilvánosság kizárásával, mindenféle pazarló rongyrázás nélküli esküvőt rendezett.

Az esküvőre hivatalos volt az ötszáz vendég között Roman Abramovics, Salomon Kalou és Florent Malouda és Michael Essien is. Essien Kanu búcsúmeccsén lépett föl, aztán repülőre ült, hogy még elcsípje barátja esküvőjét is.

Eljöttek énekesek, az RnB-s Akon, valamint a Nigériában népszerű J. Martins is, aki egyik nagy kedvence Drogbának. Didier és felesége 1999-ben találkoztak Párizsban. Azóta született három gyerekük, magánéletüket pedig igyekeznek távol tartani a médiától.

Vonul a násznép (forrás: dailymail.uk)
Vonul a násznép (forrás: dailymail.uk)
Lesifotósok kapták el a lépcsős jelenetet (forrás: dailymail.uk)
Lesifotósok kapták el a lépcsős jelenetet (forrás: dailymail.uk)
Drogba és felesége, Lalla Diakite (forrás: dailymail.uk)
Drogba és felesége, Lalla Diakite (forrás: dailymail.uk)

 

Legfrissebb hírek

Az írek kapitánya befolyásolta a játékvezetőt? Ronaldo szerint igen

Foci vb 2026
1 perce

NFL: tovább menetel az első kiemelés és a csoportgyőzelem felé a Patriots – videó

Amerikai sportok
9 perce

A portugál kapitány szerint túl szigorú volt Cristiano Ronaldo piros lapja

Foci vb 2026
31 perce

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
33 perce

NS-képeslap: különleges sportcsarnok 3D-s mozival

Egyéb egyéni
38 perce

NHL: Brad Marchand 1000. pontja, kiütéssel nyert a Stars

Amerikai sportok
58 perce

Ötvenéves Gabriela Szabo, azaz Szabó Gabriella

Népsport
1 órája

„Magyarország megfosztotta a lehetőségtől Örményországot” – elnézést kért a kapitány

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik