Buffon Prágában házasodott - képek

2011.06.17. 12:22
Címkék
Bár már három évvel ezelőtt is szóba került, hogy összeházasodik a világbajnok olasz kapus két gyermeke anyjával, a szupermodell Alena Seredovával, erre csak most került sor.

Csütörtökön mondták ki az igent Prágában, és örömüket mindössze az árnyékolta be, hogy az eredetileg kiszemelt helyszínén, a gótikus Szent Vid katedrálisban nem merték megtartani a ceremóniát. Ennek az volt az oka, hogy Csehországban, így Prágában is országos sztrájkot tartanak, és a zavargásokat sem tartották kizártnak. Ezért az utolsó pillanatban kénytelenek voltak áttenni az esküvőt a külvárosi Szent Péter és Pál templomba.

Buffon egy Rolls Royce-szal érkezett a templomhoz Alenával, aki fehér ruhában és fátyollal állt oltár elé. Seredová később elmondta, hogy gondot okozott neki a menyasszonyi ruha kiválasztása, mert a neki leginkább tetsző modell 110 ezer euróba került.

„Ez agyrém. Amikor gyerek voltam, még az előző rendszerben éltem az akkori Csehszlovákiában, ezért pontosan tudom, hogy minek mi a valódi értéke."

A képeken megmutatjuk az esküvő néhány jelenetét, akit pedig érdekel a feleség kevésbé decens öltözékben is, az itt megnézheti.

Az ifjú pár (forrás: corrieredellosport.it)
Az ifjú pár (forrás: corrieredellosport.it)
A rizsszórást is derekasan állták (forrás: orlandosentinel.com)
A rizsszórást is derekasan állták (forrás: orlandosentinel.com)
A templom kapujában (forrás: france24.com)
A templom kapujában (forrás: france24.com)
Fehér galamb a boldogságért (ceskapozice.cz)
Fehér galamb a boldogságért (ceskapozice.cz)

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
3 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
3 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
3 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
4 órája