Gary Neville beköltözhet a virágalakú hobbitházba

2011.05.23. 15:19
null
Hiába, na: aki a virágot szereti... (Fotó: Make Architects)
Címkék
A Manchester Uniteddel keddi búcsúmérkőzésére készülő egykori futballista másfél éven át harcolt, hogy megépíthesse zéró károsanyag-kibocsátású földalatti családi házát.

A Bolton megyei jegyző immáron jogerős határozata értelmében 16 hónapnyi hadakozás után Gary Neville végre elkezdheti megépíttetni mesebeli házikóját. Az első terveket 2010 januárjában adta be Neville, és 14 hónappal később, 2011 márciusában meg is kapta az építési engedélyt. De mégsem örülhetett, mert ekkor meg a leendő szomszédok támadták meg a határozatot. Május közepére aztán megszületett a jogerős végzés, melynek értelmében megkezdődhet az építkezés.

A megye első zéró károsanyag-kibocsátással bíró ingatlanja a föld alá épül, az alakja pedig egy ötszirmú virágra hasonlít majd. A pályafutása során nem éppen viráglelkűnek megismert hátvéd otthona a népszerű Teletubbies mesesorozat szereplőinek otthonára is emlékeztet. A ház energiaellátásról egy 30 méter magas szélturbina fog gondoskodni – a környezetvédők támadásának egyik célpontja éppen az erőmű volt, mondván, nem illeszkedik a tájba. A boltoni tanács illetékesei szerint azonban sem a szélerőmű, sem maga az épület nem rombolja a környezetet. Neville ígéretet tett, hogy az építkezés után a lehető legteljesebb mértékben helyre fogja állítani az épület környezetét.

Szeretik a gyerekek: a Teletubbies-ház (Fotó: Dailymail.co.uk)
Szeretik a gyerekek: a Teletubbies-ház (Fotó: Dailymail.co.uk)
A szomszédok szerint ez zavarja a környezetet. Ők milyen házakban lakhatnak? (Fotó: Make Architects)
A szomszédok szerint ez zavarja a környezetet. Ők milyen házakban lakhatnak? (Fotó: Make Architects)
Ilyen lesz, amikor otthont tölti az estét a Neville család (Fotó: Make Architects)
Ilyen lesz, amikor otthont tölti az estét a Neville család (Fotó: Make Architects)
Belül is elég pofás lesz (Fotó: Cavendish Press)
Belül is elég pofás lesz (Fotó: Cavendish Press)
A régi házzal nincs probléma: bármilyen környezetbe illeszkedik (Fotó: Cavendish Press)
A régi házzal nincs probléma: bármilyen környezetbe illeszkedik (Fotó: Cavendish Press)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
37 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
43 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
47 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
50 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
1 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája