A Man. City ellopta a Stoke szállását?

2011.05.13. 19:54
null
A Wembley szomszédságában lévő ötcsillagos The Grove luxushotelt az angol válogatott is <br />előszeretettel használja (Fotó: telegraph.co.uk)
Címkék
A Stoke Citynél állítják, előbb foglalták le a watfordi Grove hotelt, de az ötcsillagos luxusszállást végül mégsem ők, hanem a dúsgazdag Manchester City játékosai és személyzete élvezheti.

 


Mindkét csapat a The Grove hotelben szállt meg áprilisi elődöntője előtt, sőt a Stoke már a West Ham elleni negyeddöntő után bejelentette előfoglalását a döntőre, ha legyőzik a Boltont. A szálloda értékesítési igazgatója, Darrent Hart a saját nevében biztosított 50 szobát a klub részére, valamint kijelentette, hogy a Stoke elsőbbséget élvez a végleges választásnál, ha bejutnak a fináléba.

Tony Pulis együttese meglepően magabiztosan 5–0-ra legyőzte Bogdán Ádám együttesét, és a siker után a menedzser véglegesíteni kívánta márciusi előfoglalásukat az angol válogatott által is használt szállást illetően, ám hívásaikra és emailjeikre sem érkezett válasz.

Április 20-án a két klub a labdarúgó-szövetséggel közösen részt vett egy találkozón, amikor a Stoke illetékesei meglepetten konstatálták, hogy a városi riválisát kiütő Manchester City már bebiztosította magának a Grove-ot, így új szállás után kell nézniük, végül pedig egy London külvárosában lévő golfklubra esett a választás.

Pulis klubja megtagadta, hogy bármiféle kommentárt fűzzön az eseménysorozathoz, a másik fél szóvivője azonban megszólalt az ügyben: „Az elődöntőt megelőző pénteken a szálláson tartózkodtunk, és ideiglenesen lefoglaltuk a helyet a döntőre. A Manchester United elleni találkozó végét követően pedig nem egészen egy órán belül már véglegesítettük is foglalásunkat.

A hotel szóvivője szerint mindkét együttes kérvényezte, hogy az FA-kupa döntője előtt nálunk szálljanak meg, de nem született szerződés a Stoke-kal.

A Stoke-nak egyébiránt nem ez az első problémája a Grove-val, pár évvel ezelőtt egy Premier League találkozót megelőzően kívántak a watfordi hotelben megszállni, de foglalásukat egy SEAT rendezvény miatt törölték.

Legfrissebb hírek

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
15 perce

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
7 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
7 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
7 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
7 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik