Real Madrid: Ronaldo szomorú, a klubnál tudják, miért

Vágólapra másolva!
2012.09.03. 10:55
Címkék
Cristiano Ronaldo szerint azért nem ünnepelte meg góljait a Real Madrid–Granada (3–0) bajnoki mérkőzésen, mert „kicsit szomorú” – de nem fejtette ki bővebben, hogy pontosan mire is gondolt.

„Nem ünnepeltem a gólokat, mert kicsit szomorú vagyok. A klubnál dolgozók tudják, miért, ennél többet nem mondok” – közölte. A portugál klasszis annyit még elmondott: a szomorúság mögött szakmai (avagy professzionális) ok, nem pedig személyes ellentét húzódik meg. A támadó kijelentette: nem is az a bánat oka, hogy Andrés Iniestát választották meg a szezon legjobbjának az UEFA-nál. „Nem ez az ok, Iniesta megérdemelte. Ennél fontosabb dolgok is vannak” – felelte.

A kisebb sérülés miatt lecserélt Ronaldo a portugál válogatottal a Luxemburg és az Azerbajdzsán elleni mérkőzésekre készül, s minden bizonnyal már az első vb-selejtezőre felépül.

A spanyol sajtó természetesen hatalmas terjedelemben foglalkozik Ronaldóval. „El akar menni?” – kérdezi az As, megjegyezve, Ronaldo rosszkedve robbanásveszélyes szituációt teremthet, ha a klub nem kezeli jól az esetet. „Nem bírja tovább” – írta a Marca, mely szerint a letört Ronaldo látványa „megkondította a vészharangokat.”

Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
11 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
32 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
36 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
58 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik