La Liga: a Real egy pontot megmentett a madridi derbin

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 18:10
null
Casemiro (fehérben) önzetlen volt a Real egyenlítő góljánál (Fotó: AFP)
Luis Suárez góljára a hajrában Karim Benzema válaszolt, így 1–1-es döntetlennel zárult az Atlético Madrid és a Real Madrid rangadója a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 26. fordulójában.

 

A Real Madrid korábban egyszer sem kapott még ki a Wanda Metropolitanóban (egy győzelem és két döntetlen volt a meccs előtti mérlege), és ennek a szériának a folytatására szüksége volt ahhoz, hogy reális esélye maradjon a bajnoki cím megvédésére.

Nem indult azonban jól a meccs a fehér mezesek számára, hiszen a hazaiak Luis Suárez technikás, jobb külsővel lőtt góljával már az első negyedóra végén megszerezték a vezetést. Az uruguayi csatárnak ez volt a 17. találata a spanyol bajnokság mostani kiírásában, és ehhez hasonló gólt annak idején az FC Barcelona mezében is rúgott a Realnak az egyik madridi el Clásico alkalmával (1–0).


Az első félidő végén a vendégek tizenegyesből egyenlíthettek volna – már amennyiben Felipe kezezése miatt Alejandro Hernández Hernández játékvezető megítélte volna azt a javukra. Szándékosságról ugyan nem beszélhettünk, de ha a brazil védő alkarral nem ér hozzá a labdához, akkor Casemiro körülbelül öt méterről, senkitől sem zavartatva lőhette volna kapura a labdát. Mindenesetre a bírói csapat úgy látta helyesnek a videózás után, hogy az eset nem ér büntetőt.

Az Atlético a második félidő elején több ígéretes lehetőséget is elpuskázott, az idő múlásával azonban már védekezésre rendezkedett be, és sokáig úgy tűnt, meg is őrzi a végéig az előnyét. A 80. percben aztán nagy helyzetekhez jutott a vendégcsapat, de Karim Benzema kísérleteit Jan Oblak bravúrral hárította.

A 88. percben aztán Benzema megint villant, ügyesen pofozta a labdát a lábai között, majd kiugratta Casemirót, aki önzetlenül visszatálalt elé, és a francia csatár ekkor, szinte üres kapura, tíz méterről már nem hibázott (1–1).

Apropó, Benzema! A 33 éves csatár a 371. spanyol bajnoki mérkőzésén lépett pályára a Real Madrid színeiben, ezzel Roberto Carlost (370) lehagyva most már egyedüli klubrekorder a légiósok között.


A döntetlennel az Atlético előnye maradt öt pont a Reallal szemben, de ez valójában csak „négy és fél”, mert azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény a királyi gárdának kedvezne, amely otthon 2–0-ra nyert – viszont a „matracosok” egy meccsel kevesebbet játszottak eddig, mint üldözőik. A forduló nyertese a Barca, melynek hátránya jelenleg három pont Suárezék mögött.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A Celta Vigo hétgólos mérkőzést nyert meg az Huesca vendégeként (3–4), míg a Real Sociedad Mikel Merino találatával 1–0-ra legyőzte a Levantét.

Az Athletic Bilbao Asier Villalibre góljával már a 3. percben vezetést szerzett a Granada ellen. A második félidőben Raúl García tizenegyest hibázott, erre válaszul a Jorge Molina egyenlített, Álex Berenguer 92. percben szerzett góljával azonban otthon tartotta a három pontot az Athletic (2–1).

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ

ATLÉTICO MADRID–REAL MADRID 1–1 (1–0)
Madrid, Wanda Metropolitano, zárt kapuk mögött. Vezette:
Alejandro Hernández Hernández
ATLÉTICO: Oblak – Trippier, Szavics, Felipe, Hermoso – Koke – Á. Correa (Kondogbia, 82.), M. Llorente, Lemar (Saúl, 58.), Carrasco (Joao Félix, 64.) – L. Suárez. Vezetőedző: Diego Simeone
REAL MADRID: Courtois – Lucas Vázquez, Varane, Nacho, F. Mendy – Kroos, Casemiro, Modric – Rodrygo (Vinícius Júnior, 60.), Benzema, Asensio (F. Valverde, 60.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: L. Suárez (15.), ill. Benzema (88.)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Vasárnap játszották

Huesca–Celta Vigo 3–4 (Sziovasz 14., Rafa Mir 16., Ferreiro 74., ill. Santi Mina 5., Nolito 37., Hugo Mallo 52., Fran Beltrán 76.)
Real Sociedad–Levante 1–0 (Merino 10.)
Athletic Bilbao–Granada 2–1 (Villalibre 3., Álex Berenguer 90+2., ill. J. Molina 78.)

Szombaton játszották
Osasuna–FC Barcelona 0–2 (Jordi Alba 30., Moriba 83.) – BŐVEBBEN ITT!
Valladolid–Getafe 2–1 (Óscar Plano 14., Weissman 24., ill. Jaime Mata 37.)
Elche–Sevilla 2–1 (Guti 70., G. Carrillo 77., ill. L. de Jong 90.)
Cádiz–Eibar 1–0
(Negredo 40.)

Pénteken játszották
Valencia–Villarreal 2–1(Soler 86. – 11-esből, Guedes 90+2., ill. Gerard Moreno 40. – 11-esből)

Hétfőn játsszák
21.00:
Betis–Deportivo Alavés (Tv: Spíler2)

 

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 25 18 5 2 48–17 +31 59
2. Barcelona 26 17 5 4 57–22 +35 56
3. Real Madrid 26 16 6 4 44–21 +23 54
4. Sevilla 25 15 3 7 35–20 +15 48
5. Real Sociedad 26 12 9 5 43–21 +22 45
6. Betis 25 12 3 10 33–38 –5 39
7. Villarreal 26 8 13 5 34–29 +5 37
8. Athletic Bilbao 25 9 6 10 36–29 +7 33
9. Celta Vigo 26 8 9 9 34–40 –6 33
10. Granada 26 9 6 11 32–44 –12 33
11. Levante 26 7 11 8 35–35 0 32
12. Valencia 26 7 9 10 32–36 –4 30
13. Osasuna 26 7 7 12 23–35 –12 28
14. Cádiz 26 7 7 12 22–41 –19 28
15. Getafe 26 7 6 13 21–32 –11 27
16. Valladolid 26 5 10 11 25–37 –12 25
17. Elche 25 5 9 11 23–37 –14 24
18. Eibar 26 4 10 12 20–29 –9 22
19. Deportivo Alavés 25 5 7 13 20–39 –19 22
20. Huesca 26 3 11 12 25–40 –15 20

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik