Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2025.07.07. 19:41
null
Mike Jensen (Fotó: Getty Images)
A One Veszprém férfi kézilabdacsapatának dán kapusa, Mike Jensen a Rhein-Neckar Löwenben folytathatja pályafutását – számolt be róla a handballtransfer.dk.

A 30 éves kapus búcsút inthet a Veszprémnek, de a handballtransfer.dk információi szerint a német klubbal még nem jött létre végleges megállapodás. 

A dán honlap úgy tudja, hogy a Rhein-Neckar Löwennel folytatott tárgyalások jól haladnak – egy csere is történhet a két csapat között, ebben az esetben Mikael Appelgren érkezne Veszprémbe. A svéd kapus előbb a GF Kroppskulturnál, majd az IFK Skövdénél játszott hazájában. 2012-ben igazolt Németországba, három évet töltött az MT Melsungennél, majd 2015-től erősíti a Löwent, amellyel kétszer nyert német bajnokságot (2016, 2017), egyszer Német Kupát (2018), illetve háromszor Német Szuperkupát (2016, 2017, 2018). A 35 éves Appelgren 2011-ben mutatkozott be a svéd válogatottban, a nemzeti csapattal 2018-ban Európa-bajnoki ezüstéremig jutott.

Jensen pályafutása során megfordult még a HBW Balingenben és több dán gárdánál is, köztük a GOG-nál és a Nordsjaellandnál is. Legsikeresebb időszakát Magdeburgban töltötte, mellyel Bundesligát, Bajnokok Ligáját és Európa-ligát is nyert. Ezt követően csatlakozott a portugál Benficához, innen igazolt Veszprémre 2024 februárjában.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda Eb: Rosta Miklós szerint minden pontért meg kell szenvedniük

Kézilabda
2026.01.10. 10:49

Krakovszki Bence napokig nem aludt testvére sérülése után

Kézilabda
2026.01.10. 09:54

Újabb világklasszist igazolt a Füchse Berlin, 2027-től összeáll a nagy trió – hivatalos

Kézilabda
2026.01.09. 15:23

Fazekasék Románia ellen mutatják meg, hol tartanak az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.09. 07:42

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA KÉZILABDA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
2026.01.05. 13:43

Férfi kézilabda NB I: kicsit lutri volt, de a Gyöngyös edzője végig hitt a csapatában

Kézilabda
2026.01.04. 20:34

Krakovszki megsérült, változott a magyar kéziválogatott Eb-kerete

Kézilabda
2026.01.03. 12:51
Ezek is érdekelhetik