Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

I. SZ.I. SZ.
2025.07.07. 20:46
null
Sallai Nikolett Pődör Zoltán elnökkel (Fotó: szombathelyikezilabda.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia szerződtette Sallai Nikolettet, aDunaújvárosi Kohász balszélsőjét.

Sallai Nikolett Siófokon kezdett kézilabdázni, onnan a NEKA-hoz került, majd az MTK Budapest és az Eszterházy SC csapataiban is pályára lépett a felnőtt mezőnyben, mielőtt Dunaújvárosba szerződött.

„Nagyon örültem a Szombathely megkeresésének, ugyanis amit felvázoltak rövid- és hosszútávú célnak, nagyon szimpatikus volt. Ismerem még korábbról Gyurka Jánost is és nagyon jó szakembernek tartom, illetve az igazolások kapcsán is azt gondolom, hogy egy nagyon jó csapat lesz” – idézte új klubja Sallai Nikolettet.

Az SZKKA közleményében kiemelte, nem volt tervben a balszélső poszt megerősítése, de a klub első számú balszélsője, Kazai Anita egészségügyi problémái miatt mégis újabb játékosra volt szükség. Kazai esetében érdekesség, hogy a Mosonmagyaróvár évzáró eseményén érkezőként beszéltek róla, míg legutóbb már hiányzott az MKC jövő idénybeli keretéből. 

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Nze Minko túl a hatszázon, az ETO tükörsimán verte meg a sereghajtót

Kézilabda
2026.11.04. 18:39

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.03. 19:47

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
2026.11.03. 10:15

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2026.11.02. 11:59

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.01. 19:42

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30

Női kézi NB I: a Loki 14 gólt szerző balátlövőjének vezérletével nyert a NEKA otthonában

Kézilabda
2026.10.31. 19:00

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51