El Clásico: Messi átment a „falon”, majd kiteregetett – mémek

Vágólapra másolva!
2017.04.24. 13:07
Szenzációs mérkőzés, remek gólhelyzetek, Ramos-kiállítás, Barca-győzelem – hogy csak néhányat említsünk a vasárnapi el Clásico jellemzői, történései közül. A lüktető küzdelemben végül Lionel Messi lövése döntötte el a három pont sorsát – és azt is, hogy ezzel a bajnoki címért folyó harc még nincs lefutva. Természetesen az internet kreatív népe nem felejtett el reagálni a világfutball talán legnagyobb rangadójának vasárnapi felvonására – íme, a legjobb mémek!

CASEMIRO. A Real játékosa rendkívül fontos láncszem volt ezúttal is csapatában, de Lionel Messivel ő sem tudta tartani a tempót…CASEMIRO. A Real játékosa rendkívül fontos láncszem volt ezúttal is csapatában, de Lionel Messivel ő sem tudta tartani a tempót…


MEGÚSZTA. Ki is állíthatták volna, a játékvezető azonban megkegyelmezett a középpályásnak. Gerard Piqué is odaszólt neki – ez az arc mindent elmond…



FALAK. Mindkét kapus, Keylor Navas és Marc-André ter Stegen is parádés teljesítménnyel rukkolt ki az évad egyik legkiélezettebb mérkőzésén.




BALE MEGSÉRÜLT. 4938. felvonás. Alsó hangon. Szomorú mozzanata volt ez a mérkőzésnek…

CR. Bréking: Zidane pihentette a portugál klasszist.

VAGY CSAK EGY FRANCIA IFJONC ÁLL A HÁTTÉRBEN? Samuel Umtiti zsebében a következőket találták a Clásico után…

DAB. Amikor hárítanod kellene, de a híres mozdulat az életed…

REAL-SZURKOLÓK. Ezzel az öt betűvel most minden bizonnyal ki lehet őket kergetni a világból…

REAL-SZURKOLÓK, 2.0. Vajon mire gondolt a költő…?



MESSI. A katalánok első számú sztárja kiemelkedően futballozott – az őt éltető bejegyzésekben sem volt hiány.


PEDIG MARCELO KÖNYÖKÖSÉNEK LEHETTEK VOLNA MÉG FÁJÓBB KÖVETKEZMÉNYEI. Végül lettek is…

FELTÁMADT. Egy „Isten” nevű felhasználó tette közzé az alábbi posztot, amelyben az argentin „halála” és „feltámadása” is látható.


A TIZENEGYEDIK PARANCSOLAT. Mindig adjátok a labdát a tízesnek – hadd történjen még egy csoda.

KÖZTEHERVISELÉS… Vagy mégsem?

TELEFON. „Hívjatok, ha van nálam jobb játékos.”

A GÓLÖRÖM. Így már minden világos…

A gólöröm – kicsit másképp
A gólöröm – kicsit másképp
Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
4 órája

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
Tegnap, 16:05

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik