Real Madrid: Eden Hazard – csapás csapás hátán

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2020.11.18. 11:46
null
Eden Hazard egyik sérülésből a másikba esik, amióta a Real Madridhoz szerződött (Fotó: Getty Images)
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke 2019 nyarán ismét bankot robbantott Eden Hazard kedvéért, de a belga klasszis annyit hagyott ki sérülés miatt, hogy még mindig nem kaphattunk pontos képet arról, megérte-e szerződtetni. Ha továbbra is ennyi mérkőzést mulaszt, az élet megválaszolja ezt a kérdést helyettünk.


A Real Madridot irányító Florentino Pérez elnök (2000–2006, 2009–) neve egybeforrt a galaktikusok szerződtetésével, és második regnálása során is volt időszak, amikor a hagyományokhoz méltón a legnagyobb, legdrágább sztárokra vetette ki a hálóját.

James Rodríguez 2014-es átigazolása után azonban fél évtizedig nem szerződtetett ötvenmillió euró feletti vételárú játékost. Az átigazolási politikája megváltozott, de Cristiano Ronaldo 2018-as eladása után sokan arra számítottak, ismét bankot robbant, s nem egy nagy ígérettel, hanem egy már világsztár státust élvező játékossal próbálja feledtetni a portugál távozását. Erre végül egy évet kellett várni: a Real Madrid 2019 június elején jelentette be hivatalosan, hogy szerződtette Eden Hazard-t a Chelsea-től. Sajtóértesülések szerint 100 millió eurót (más források alapján ennél valamivel többet) fizetett a belga szélsőért, akinek ára különféle feltételek teljesülése esetén akár 146 millióra is emelkedhet.

Megérkezett tehát az újabb „galaktikus”, ám a 29 éves futballista egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

 

NÉVJEGY: NÉVJEGY: EDEN MICHAEL HAZARD
Született: 1991. január 7., La Louviére
Nemzetisége: belga
Sportága: futball
Posztja: szélső
Klubjai: Lille (francia, 2007–2012), Chelsea (angol, 2012–2019), Real Madrid (spanyol, 2019–)
Válogatottság/gól: 106/32
Kiemelkedő eredményei: francia bajnok (2011), Francia Kupa-győztes (2011), 2x angol bajnok (2015, 2017), angol Ligakupa-győztes (2015), 2x Európa-liga-győztes (2013, 2019), spanyol bajnok (2020), világbajnoki bronzérmes (2018)


Pedig az elmúlt években a nemzetközi sportsajtó többször méltatta úgy, hogy Hazard Lionel Messihez vagy Cristiano Ronaldóhoz hasonló kvalitású futballista. Csupán szerzett góljai száma alapján ez persze nevetséges feltételezés: a belga legjobb idényében 22 gólt szerzett az összes tétmérkőzésén, Ronaldo kilenc madridi évada során csak egyszer zárt 40 alatt (33 gólig jutott sérülésekkel nehezített első évében). Hazard pályafutása során összesen nyolc gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, a portugálnak hét olyan idénye volt, amelyben egy kiíráson belül ennél többet. De pusztán a góljai számára koncentrálva nem lehet mérleget vonni Hazard teljesítményéről, kvalitásait tekintve nem kétséges, képes arra, hogy Európa egyik legnagyobb klubjának meghatározó játékosa legyen. Elképesztően robbanékony, a világ egyik legjobb cselezője, aki gyors irányváltásokkal képes összezavarni őrzőit, a bal szélről indulva előszeretettel lő vagy hozza helyzetbe társait. A védők gyakorta csak szabálytalanul tudják megállítani – a Premier League-ben töltött évei során mindig azok közé tartozott, akikkel szemben a legtöbb szabálytalanságot elkövették.

Madridban azonban eddig sehogy sem tudta bizonyítani, hogy világklasszis futballista. Már az érkezésekor azt pletykálták, hogy túlsúlyosan jelent meg új klubjánál, és ezt ő maga sem cáfolta, azt már igen, hogy ez problémát jelentett volna. „Nem tagadom, volt rajtam súlyfelesleg, de ha pihenek, akkor valóban pihenek  – nyilatkozta később a L'Équipe-nek. – Tizennyolc éves koromban, amikor Lille-ben játszottam, hetvenkét-hetvenhárom kiló voltam. Idén nyáron nyolcvan, de tíz nap alatt leadtam a fölösleget.”

SÉRÜLÉSHULLÁM
Eden Hazard hét kisebb-nagyobb sérülést szenvedett el, amióta a Real Madrid játékosa.
A belga egyébként nem tekinthető sérülékeny futballistának, hiszen a Chelsea-ben hét év alatt mindössze húsz mérkőzésről hiányzott, Madridban ellenben alig több mint egy idény alatt ennek csaknem a dupláját hagyta ki.


Sérülés miatt kihagyott mérkőzések száma:
Chelsea (2012–2019): 20
Real Madrid (2019–): 37

(Forrás: transfermarkt.de)

Néhány spanyol lap már azért is kritizálta, mert a Real első öt nyári felkészülési mérkőzésen nem szerzett gólt. A kedélyek gyorsan megnyugodtak, amikor a Salzburg ellen megszerezte első – igaz, nem tétmérkőzésen született – gólját. Csakhogy napokkal később combsérülést szenvedett, és kihagyta az idény első három bajnokiját. A folytatásban fel kellett vennie a ritmust, és lassan be is indult, a nyolcadik fordulóban megszerezte idénybeli első (mint később kiderült, utolsó) gólját, s egyre többször mutatta meg, miért is fizetett érte annyit a Real Madrid. November végén viszont ismét megsérült a jobb bokája a PSG elleni BL-meccsen honfitársa, Thomas Meunier belépőjét követően. Az első hírek tíznapos kihagyást jósoltak, Hazard végül csak február közepén játszott legközelebb.

Februári visszatérése is rövid életűre sikerült, második mérkőzésén újfent bokasérülést szenvedett, majd márciusban Dallasban megoperálták, és ha nincs a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet, már nem lépett volna pályára az idényben, és valószínűleg lemarad a végül 2021-re halasztott Európa-bajnokságról is. A kényszerszünet végére viszont ismét bevethető állapotba került, igaz, kettőnél több mérkőzést nem játszott sorozatban és egyszer sem töltött kilencven percet a pályán, de legalább bajnoki címet ünnepelhetett a Real Madriddal. „A kollektíva sikere a bajnoki cím, de az egyéni teljesítményemet nézve ez volt pályafutásom legrosszabb idénye” – értékelt őszintén a France Infónak.

Annyi baj legyen, az új idényben tiszta lappal indulhatott.

Csak éppen azóta is hasonló problémákkal küszködik.

Eden Hazard (Fotó: AFP)
Eden Hazard (Fotó: AFP)


Az ősszel induló 2020–2021-es évad előtt megint arról pletykáltak, hogy súlyfelesleggel érkezett vissza a pihenőről, a Real Madrid vezetőségét pedig állítólag kifejezetten feldühítette, hogy Hazard az idénykezdet előtt meghívót kapott a belga válogatottba, így hiányzott az alapozás záró szakaszáról. Mindezt tetézte, hogy végül egy percet sem játszott a nemzeti együttesben, mert Roberto Martínez szövetségi kapitány szerint nem volt megfelelő erőállapotban. Ezúttal izomsérülés nehezítette a helyzetét, és első tétmérkőzését csak október végén játszotta az idényben.

„Belgiumban nemigen találunk magyarázatot a helyzetére, senki sem tudja, valójában mi a baj – mondta megkeresésünkre Gert Gysen, a belga Het Nieuwsblad újságírója. – A válogatottban Madridba igazolása óta is jól játszik, valamiért a klubjában kevésbé megy neki. A sérülései aggodalomra adhatnak okot, de a belga drukkerek nem pánikolnak, mert még hónapok vannak hátra az Európa-bajnokságig.”

Hazard-nak a Mönchengladbach elleni húszperces beugrószereppel indult az évada – sőt sorozatban három találkozón is pályára lépett. Ezalatt az Huesca ellen több mint egy év után szerzett ismét bajnoki gólt, ami lehangoló statisztika, ám annak a jele is lehet, hogy kezd beindulni. Klubjánál mindenki azt remélte, most már képes lesz a folyamatos játékra.

Ám másfél hete a Real Madrid hivatalos közleményben tudatta: pozitív lett a koronavírustesztje. A madridiak szemszögéből legfeljebb az időzítés előnyös, hiszen mindez a válogatott szünet előtt történt, így talán kevesebb klubmérkőzést kell kihagynia.

 

A REAL MADRID TÖRTÉNETÉK LEGDRÁGÁBB JÁTÉKOSAI
(FORRÁS: TRANSFERMAKT.DE)
Név (nemzetiség) eladó klub mikor jött vételár
1. Eden Hazard (belga) Chelsea 2019 115 millió euró
2. Gareth Bale (walesi) Tottenham 2013 101 millió euró
3. Cristiano Ronaldo (portugál) Manchester United 2009 94 millió euró
4. Zinédine Zidane (francia) Juventus 2001 77.5 millió euró
5. James Rodríguez (kolumbiai) Monaco 2014 75 millió euró


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. november 14-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik