Brazília: Kicsoda ez a 16 éves srác, akiért a Real Madrid mélyen a zsebébe nyúlt?

LENDVAI MARTINLENDVAI MARTIN
Vágólapra másolva!
2022.12.09. 12:46
null
Endricket az egyik legnagyobb tehetségnek tartják, mégis rizikós üzletet vállalt vele a Real Madrid (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint a Real Madrid mindenben megállapodott a Palmeiras tehetségével, Endrickkel, aki csak 2024-ben csatlakozhat a Realhoz. Bemutatjuk a 16 éves brazilt, akiért a Paris Saint-Germain és a Chelsea is harcba szállt, és akiért Florentino Pérez 72 millió eurót sem sajnált.

Először 2022 januárjában írtunk Endrickről, a Palmeiras – akkor még 15 éves – csatáráról. A brazil játékos hihetetlen szólógóllal hívta fel magára a figyelmet, amelyet klubja utánpótláscsapatában szerzett. Azóta szinte egy teljes év eltelt, s Endrick a 2023-as esztendőt már úgy kezdheti meg, hogy a Real Madrid kötelékébe tartozik. A madridi klub úgy fizetett ki összesen 72 millió eurót a szupertehetségnek kikiáltott labdarúgóért, hogy a csatár másfél évig még biztosan nem húzhatja magára a Real mezét.

Már négyévesen bedobták a mély vízbe és nem sírta el magát

Brazíliavárosban, Endrick Felipe Moreira de Sousa néven látta meg a napvilágot a Real Madrid legfrissebb szerzeménye. Gyermekkorában Valparaísóban, a főváros egyik külső kerületének utcáin nőtt fel és már igen fiatal korában kivételesen bánt a labdával.

Fejlődésében hatalmas szerepet játszott Fábio Rodrigues dos Santos, egy helyi élelmiszerbolt üzemeltetője. 2010-ben az akkor 27 éves Fábio úgy döntött, hogy boltjától távol vásárol egy kis földet, ahol majd focisulit alapít. Elhatározása inkább egy jótékonysági akciónak volt nevezhető, mintsem megtérülő vállalkozásnak, főleg hogy azokat, akik nem engedhették meg maguknak a tagdíjat, ingyen tanította.

Endrick Felipe Moreira de Sousa

Született: 2006. július 21., Brazíliaváros (Brazília)
Magasság: 173 cm
Posztja: csatár
Klubjai: Palmeiras (2017–)
Válogatottság/góljai: U17 (4/5)
Sikerei: brazil bajnok (2022)

Őt kereste meg akkor a négyéves Endrick édesapja, aki szerette volna, ha fia csatlakozik az egyetlen környékbeli fociklubhoz. A felvétel nem ment olyan egyszerűen, mivel a csapat csak hat évnél idősebbekkel foglalkozott a kemény fizikai felkészítés miatt. Az édesapa azonban ezt nem hagyta annyiban, addig erősködött, amíg egy próbajátékot ki nem harcolt a fiának. Endricknek majdnem kétszer annyi idős gyerekekkel kellett játszania, s a maradásának feltétele a következő volt: ne sírja el magát az edzés végéig.

Talán már nem is kell mondani, Endrick kibírta, ráadásul le is nyűgözte Fábiót: „Felment a pályára és mindenki másnál jobb volt. Gólokat lőtt, cselezett, szerelt, egyszerűen körbefutotta őket” – emlékezett vissza a mentor a The Weeknek adott interjújában.

Az első találkozástól kezdve nem volt megállás. Fábio és Endrick között mélyebb kapcsolat alakult ki, Fábio gondját viselte, ételt adott neki, helyet biztosított a gyakorláshoz, ráadásul orvoshoz és városi tornákra is járatta, amelyeken megmutathatta tehetségét. Endrick volt a legkisebb a pályán, de Fábio a gúnyolódások ellenére is bízott benne.

„Vannak játékosok, akik tehetségesek, vannak, akiknek kiváló a labdakezelésük és olyanok is, akik rendkívül gólveszélyesek. De Endrick egy olyan srác, aki hihetetlen jól összpontosít és halálos a kapu előtt. Amíg mások kapura lőnek, addig ő belövi a helyzeteket” – fogalmazott Fábio.

Sao Paulóban nem ragaszkodtak hozzá, a Palmeirasban rekordokat döntött

Nemcsak a pályán, hanem fejben is rendkívül gyors

Endrick életében nem csak Fábio és a család volt meghatározó, Silas Eduardo Severino is jelentős szerepet játszott a fejlődésében. Fábio neki adta el az iskoláját, Silas pedig kifejezetten sokat foglalkozott Endrickkel, akiben rengeteg potenciált látott. Szerinte a csatár döntéshozó képessége a labdával egyedülálló, mindössze két másodperc alatt képes mérlegelni és megítélni, mi lenne a legjobb. Ilyen időre az európai topligákban játszó játékosok képesek, Brazíliában átlagosan 3 és 3.5 másodperc hozzák meg döntéseiket a labdarúgók.

„Zseninek kell lenni ahhoz, hogy az ember képes legyen ilyen döntéseket hozni“mondta Silas a The Weeknek.

11 éves korában mentora beajánlotta Endricket kedvenc csapatához, a Sao Paulóhoz. A klub szerződtette volna, de csak abban az esetben, ha a szülei fizetik a tartózkodásához szükséges költségeket. Erre természetesen semmi esély sem volt, így jött a következő csapat, a Palmeiras. Tárt karokkal fogadták Endricket, aki hihetetlen teljesítményt nyújtott a csapat utánpótlásában, öt és alatt 169 mérkőzésen 165 gólt jegyzett és minden korosztályban, ahol szerepelt, a legjobb játékosnak választották.

Október 22-én debütált a Palmeiras felnőttcsapatában, az első góljára 97 percet kellett várni, az Athletico Paranaense elleni találkozón köszönt be – rögtön kétszer. Ezzel a góljával 16 évesen és 96 naposan ő lett minden idők legfiatalabb gólszerzője a klubnál és a brazil bajnokságban. Az idény végén Endrick bajnoki címet is ünnepelhetett, az ő gólja állította be a végeredményt a Fortaleza EC ellen 4–0-ra megnyert meccsen. A győzelemmel a Palmeiras behozhatatlan előnyre tett szert három fordulóval a bajnokság vége előtt.

Nem a méret teszi az embert

A gyengébbik láb sem olyan gyenge
Miután Silas felfedezte, mekkora tehetség a fiatal fiú, elkezdett a gyengeségeivel is foglalkozni. Észrevette, hogy nem megfelelő az egyensúlya, a koordinációja, így olyan edzéstervet állított össze, amely ezeket fejlesztette. Endrick utálta ezeket a gyakorlatokat, mivel főként a gyengébbik, jobb lábát kellett használnia. A sok gyakorlás azonban kifizetődött, ma már nem szorul a bal lábára.

A ballábas brazil fő posztja ugyan klasszikus középcsatár, de nem érzi magát kényelmetlenül a széleken sem. Endrick gyors, agilis, robbanékony, alacsonyan tartja a súlypontját és nem utolsósorban tud lőni. Persze nem szabad és nem is lehet komoly következtetéseket levonni abból a kevés mérkőzésből, amelyet a felnőttcsapatban játszott, az viszont látszik, hogy nem egy átlagos fiatalért csengetett ki ennyi pénzt a Real Madrid. Annak ellenére, hogy 173 centiméterével az alacsonyabb játékosok közé tartozik és fiatalon vékonynak számított, ma már nem lehet csak úgy ellökni, a nála méretesebb védőkkel is felveszi a harcot.

A PSG még többet is adott volna, Vinícius bedobta magát

A játékosmegfigyelő
Juni Calafat neve ismerősen csenghet az átigazolásokban járatosaknak. A 49 éves szakember a Real Madrid vezető játékosmegfigyelője. Olyan nevek leigazolásában játszott döntő szerepet, mint Vinícius Júnior, Rodrygo, Federico Valverde, Éder Militao vagy éppen Aurélien Tchouaméni. Calafat az Endrick-sztori egyik kulcsfigurája volt, novemberben elutazott Brazíliába, hogy személyesen találkozzon a játékossal, valamint vázolja neki a Real Madrid terveit.

Topklubok egész sorával boronálták össze az újságok, a lehetséges kérők között szerepelt a Manchester United, a Chelsea, az FC Barcelona, a Paris Saint-Germain és a Real Madrid is. Ezek közül a két legkomolyabb kérő egyértelműen a párizsi és a madridi klub volt, előbbi az AS szerint egy 80 millió eurós ajánlatot is fontolgatott Endrickért és Estevaóért, a Palmeiras másik nagy tehetségéért.

November végén aztán a Real vezetősége tett komoly lépéseket, majd miután a játékos családja Madridba látogatott, a kialakult jó kapcsolat miatt már szinte egyenes út vezetett a megállapodáshoz. A jó kapcsolat kialakulásában Vinícius Júnior is nagy szerepet játszott, a madridiak jelenlegi balszélsője beszélgetett Endrickkel és egy aláírt mezt is küldött neki.

Inkább a gólok, mint az Instagram

Az első angol nyelvű interjút Endrickkel a The Athletic közölte, ebből – többek között – az is kiderül, hogy nem úgy gondolkozik, ahogyan egy átlagos 16 éves, próbál a földön maradni.

Volt, amikor nem akart edzésre menni

Endrick édesapja a The Athleticnek mesélt egy történetet arról, hogyan vette rá fiát az edzésre, amikor épp nem volt kedve hozzá.

„Szombat reggel volt és nem akart edzésre menni. Ahelyett, hogy elkezdtem volna nyaggatni, annyit mondtam, hogy ha nem akar, akkor ne menjen. Mondtam neki, hogy nem kell focistának lennie, ha nem szeretne. Ott volt a családunk Brazíliavárosban, bármikor visszamehettünk volna.”

Endrick ezek után elment edzésre.

„Nem az ismertség a legfontosabb. A legfontosabb továbbra is az, hogy játszhassak. Még semmit sem értem el. Tudom, hogy még csak az utam elején vagyok. Nem arra koncentrálok, hogy híresség legyek” – fogalmazott a The Athleticnek tavasszal. Hozzá kell tenni azt is, hogy január óta a követőinek száma több mint 20-szorosára nőtt az Instagramon (jelenleg 1.9 millióan követik).

Endrick a The Weeknek adott interjújában az akaraterejét és az elhivatottságát emelte ki, mint legfőbb erősségét: „Sosem vagyok elégedett a játékommal. Tudom, hogy jobb lehetek, ha elkötelezett vagyok. Minden nap úgy kelek fel, hogy arra koncentrálok, amit a pályán kell tennem, emellett azon kívül is vigyázok magamra.”

Az új Romário, de majd csak másfél év múlva derül ki, mit is tud igazán

Az első brazil bajnoki cím (Fotó: Getty Images)
Az első brazil bajnoki cím (Fotó: Getty Images)

Nem ő az első, akit a „csodagyerek” jelzővel illetnek, egyelőre azonban úgy tűnik, jól kezeli a rá helyezett nyomást. A túl fiatalon jött hírnév veszélye és az elvárások az ő esetében mindenképp jelen vannak, azzal viszont, hogy 2024 nyaráig nem érkezik Európába, talán szerencsésebb utat járhat be, mint kevésbé sikeres elődei, akiket az aktuális időszak kiemelkedő játékosaihoz hasonlítottak. Ő egyébként Kylian Mbappéhoz hasonlítja magát, főként a hasonló tulajdonságai miatt, példaképként pedig Cristiano Ronaldót nevezte meg a Marcának adott interjúban: „Ő (CR7 – a szerk.) egy lenyűgöző ember, egy jelenség. A nyomdokaiba kell majd lépnem.”

A hasonlítgatást Endrick sem kerülte el, felépítése és mozgása miatt az „új Romáriót” látják benne, de kvalitásai miatt Lionel Messire és Pelére is sokakat emlékeztet. A tehetsége vitathatatlan, ahhoz viszont, hogy megtudjuk, mire képes Európában, még másfél évet várni kell, ezalatt az idő alatt pedig először is – az ő szavaival élve – „meghatározó játékossá kell válnia a Palmeirasban”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik