Barcelona: nem akarnak Pekingben futballozni a Szuperkupáért

MTI MTIMTI MTI
2012.10.16. 16:08
Címkék
Az FC Barcelona nem szeretne a kínai fővárosban játszani a jövő évi spanyol labdarúgó Szuperkupáért.

A katalán futballklub kedden szóvivője útján foglalt állást egy esetleges pekingi rendezéssel szemben, noha a spanyol sportági szövetség (RFEF) előzetes megállapodást kötött a kínai szervezőkkel a spanyol bajnok és a Király Kupa-győztes közötti összecsapás majdani helyszínéről, amely a tervek szerint a 2008-as olimpiára épített Madárfészek stadion lenne.

Bár hivatalos adatok nincsenek, az ibériai ország sajtója úgy tudja, hogy az RFEF nemcsak a következő esztendőben, hanem hét évre szólóan „helyezné ki” Pekingbe a Szuperkupa-mérkőzést, amelyet többnyire Barcelona–Real Madrid szereposztásban játszanak, ennél fogva értékesíteni is jobb feltételek mellett lehet. A spanyol média szerint a megállapodás megvalósulása esetén 40 millió euróhoz jutna a labdarúgó-szövetség.

Toni Freixa Barca-szóvivő ugyanakkor leszögezte, hogy a katalán klub számára ez nem pusztán anyagi kérdés:

„Megértjük, hogy a szövetség egy ilyen attraktív piacon akar jó üzletet csinálni, mi azonban nem kívánunk a Szuperkupáért klubtagjainktól távol pályára lépni” – mondta.

A hírek szerint a Real Madrid sem pártolja a pekingi meccs ötletét.

Legfrissebb hírek

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
21 perce

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
38 perce

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
51 perce

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
52 perce

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
52 perce

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
59 perce

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
1 órája

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik