Spanyolország: estig eldőlhet, hol lesz a Király-kupa döntője

Vágólapra másolva!
2012.03.06. 11:42
Címkék
A spanyol labdarúgó-szövetség vezérkara kedden dönthet arról, hol rendezzék a Király-kupa döntőjét az FC Barcelona és az Athletic Bilbao között.

A színhely körül jó ideje vita van a felek között. Eleinte még biztos befutónak tűnt a Real Madrid stadionja, a Santiago Bernabéu, amely mind a katalán, mind a baszk klubnak megfelelt, csakhogy a fővárosiak – belső munkálatokra hivatkozva – kitértek a rendezői szerep elől. Ezek után a Barca egy másik madridi élvonalbeli gárda, az Atlético otthonát, a Vicente Calderónt javasolta, az Athletic ugyanakkor a sevillai La Cartuja stadiont kezdte favorizálni.

Megegyezés híján a döntés a futballszövetség vezetőire maradt, akik lehet, hogy egy harmadik színhelyet fognak választani, jelesül a valenciai Mestalla Stadiont, ahol amúgy már rendeztek kupafinálét – többen közt három éve, épp a mostani két résztvevő szereplésével.

Ha a keddi összejövetelen nem tudnák rávenni a feleket a megállapodásra, az is előfordulhat, hogy sorsolás útján döntik el, hol legyen a május 25-re kiírt Király-kupa-döntő. Éppenséggel magának a meccsnek a dátuma is változhat, elsősorban attól függően, hogy az európai futballszíntéren, a Bajnokok Ligájában meddig jut a címvédő Barcelona.

Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
1 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
1 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
1 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
2 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik