Mourinho hosszú távra tervez Angliában - de nem a Chelsea-nél

Vágólapra másolva!
2012.03.01. 11:04
null
José Mourinho nem ijed meg a saját árnyékától (Fotó: Reuters)
Címkék
José Mourinho Londonban járt, s házat nézett magának és családjának. Nem is kellett ennél több, a találgatások rögtön elindultak. Vannak, akik szerint ismét a Chelsea menedzsere lesz, mások szerint az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, de akadnak olyanok is, akik szerint a Tottenham Hotspurt fogja irányítani.

 

Spanyol médiaértesülések szerint Mourinho már választott is házat magának, s a héten kifizeti a letétet. A portugál tréner kedvenc éttermében, a La Famigliában ebédelt londoni látogatása során. Az ebéd előtt az étkezde tulajdonosának, Alvaro Maccioninak beszélt terveiről. Az olasz tulajdonos lánya, Marietta pedig a Mirrornak adott rövid összefoglalót a beszélgetésről.

„José elég sokat beszélt édesapámmal, nagyrészt a családról és a munkájáról. Azt mondta, olyan házat keresett a környéken, amelyben az egész famíliája elfér. Több Chelsea-szurkoló azt hitte, hogy visszatér a klubhoz. Ám ő kijelentette, hogy nem fog. Mindannyian csalódottak vagyunk, hiszen nagyszerű edző” – mondta Marietta Maccioni a Mirrornak.

Mourinho 2004 és 2007 között irányította a Chelsea-t, s két bajnoki címet szerzett a fővárosi klubbal, illetve kétszer nyert Ligakupát, egyszer pedig FA-kupát.

A 49 esztendős szakembernek háza tehát minden bizonnyal lesz Londonban, munkája egyelőre még nincs az angol fővárosban. Van azonban Madridban: a Real Madriddal jelenleg élen állnak a Primera Divisiónban – ráadásul tíz pont az előnyük a Barcelonával szemben –, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján pedig a CSZKA Moszkvát fogadják (az oroszországi találkozó 1–1-re végződött).

Mourinho szerződése 2014 nyarán jár le a Real Madridnál, azonban könnyen elképzelhető, hogy korábban távozik a blancóktól. Mielőtt a „királyi gárda” irányítását átvette, egyik nyilatkozatában úgy fogalmazott, mindig szüksége van a váltásra, új kihívásra, különben úgy érezné, kiüresedik a karrierje.

A portugál szakember nem valószínű, hogy anyagi megfontolásból térne vissza Angliába, sokkal inkább szakmai megfontolásból. Az angol sajtó szerint Mourinho hosszú távra tervez, s valami újat szeretne kipróbálni, így elképzelhető, hogy az angol válogatott szövetségi kapitánya lesz. Mint arról beszámoltunk, az FA által összeállított hatfős listán rajta van a 49 éves edző.

A szigetországi médiában napvilágot láttak olyan pletykák is, melyek szerint Mourinho az Arsenal vagy a Tottenham menedzsere lehet, de vannak, akik azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a Manchester City kispadját választja. Egy biztos: a Chelsea-ét nem fogja.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
4 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
4 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
4 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
4 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
4 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
4 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
5 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik