Barcelona: „anti-Ibrahimovic” záradékot tesznek az összes új szerződésbe

Vágólapra másolva!
2012.02.29. 12:11
Címkék
A spanyol Marca napilap információi szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona a jövőben minden új szerződést záradékkal lát el, hogy elkerülje a Zlatan Ibrahimovic távozása kapcsán keletkezett bonyodalmakat.

A több pontból álló záradék aláírásával a katalánokhoz szerződő játékosnak és menedzserének vállalnia kell, hogy nyilvánosan nem tesz negatív kijelentéseket a Barca vezetői vagy bármelyik alkalmazottja ellen – ha mégis ilyesmire vetemedik (akár a játékos átigazolása után), bírósági eljárást indítanak ellene.

A Marca szerint ezt a kikötést Zlatan Ibrahimovic és ügynöke, Mino Raiola miatt hozták létre a gránátvörös-kékeknél, mivel a svéd támadó és képviselője élesen kritizálta a sajtóban Josep Guardiolát és a klubot a futballista Milanhoz igazolása után.

A záradék azt is kiköti, hogy a játékosok ügynökei a szerződés érvényessége alatt nem biztathatják a labdarúgót a kontraktus felbontására vagy távozásra, és nem tárgyalhatnak harmadik féllel a futballista átigazolásáról.

A FIFA átigazolási szabályzatának 18/3. pontja szerint „egy profi játékos kizárólag akkor tárgyalhat szerződéséről más csapatokkal, ha szerződése lejárt, vagy hat hónapon belül lejár.” Könnyen lehet, hogy ha a Barcelona érvényesíteni tudja akaratát, és rá tudja venni a játékosokat a szerződéskiegészítésre, ezzel megszegi a Bosman-szabályon alapuló 18/3. pontot, bár bizonyos országokban korlátozott formában veszik figyelembe a FIFA rendelkezését.

Legfrissebb hírek

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmeit Papp Bertalan

Birkózás
21 perce

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
23 perce

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
49 perce

Postecoglou: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe?

Európa-liga
1 órája

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
1 órája

Vámos Petra lett április legjobb kézilabdázója Metzben

Kézilabda
1 órája

Nincs meglepetés a magyar nyílt vízi Eb-keretben

Úszás
1 órája

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2 órája
Ezek is érdekelhetik