Real Madrid: Karim Benzema kihagyja az Espanyol elleni bajnokit

2011.09.30. 16:45
Címkék
Kihagyja a spanyol Real Madrid hétvégi bajnokiját Karim Benzema. A francia labdarúgó a hétközi, Ajax elleni BL-csoportmérkőzésen szenvedett sérülést, így nem játszhat az Espanyol ellen a Cornellá-El Part stadionban.

A hollandok elleni összecsapás 49. percében gólt szerző Benzema a 75. percben sérülés miatt kért cserét. Helyére az argentin Gonzalo Higuaín állt be, akinek hosszabb kihagyása miatt a francia megkapta a lehetőséget a bizonyításra, amellyel az utóbbi hetekben már fenntartások nélkül élni is tudott. Kispadra szorítva így a gólerős Higuaínt, aki alapemberként hónapokon át kihagyhatatlannak tűnt a kezdőből. Most valószínű visszakerül, és vélhetően eldől: visszaverekszi-e magát a kezdőbe vagy sem.

Benzema kedd óta orvosi kezeléseken vett részt, még nem tudott ismét edzésbe állni. Rajta kívül Raphaël Varane sem edzhetett a társakkal, a nyáron érkezett fiatal francia védő pénteken délelőtt az edzőteremben dolgozott. Miután Nuri Sahin, Fábio Coentrao és Pepe továbbra sem bevethető, José Mourinho a második csapatból, a Castillából töltötte fel edzésen a létszámot. Így gyakorolhatott az első csapattal a kapus Pacheco, illetve Joselu, Iván González, Pablo Gil és Denis.

Legfrissebb hírek

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
1 perce

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
39 perce

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőtt keretébe

Kézilabda
45 perce

Nem futott még ilyen melegben, bulifutássá vált a Daráló

Csupasport
56 perce

Dzsudzsák Balázs: Nagy öröm, hogy még európai kupameccset játszhatok

Európa-konferencialiga
1 órája

Erste Liga: ponterős csatárt igazolt a DVTK és a DEAC

Jégkorong
1 órája

Hét olimpián induló, kétszeres aranyérmes evezősüket gyászolják a norvégok

Egyéb egyéni
1 órája

Ferenczy Károly, a futballista

Népsport
1 órája