Real Madrid: Raúlék helyett Guti csapata lehet az ellenfél nyáron

Vágólapra másolva!
2011.06.14. 10:37
Címkék
Bár korábban úgy volt, hogy a Real Madrid által idén 32. alkalommal megrendezett meghívásos Santiago Bernabéu-kupán a klub egykori kiválóságát, Raúlt is soraiban tudó német Schalke lesz az ellenfél, ám a gelsenkircheniek Európa-liga-selejtezőjük miatt mégsem tudják vállalni a szereplést...

A Santiago Bernabéu-kupát a Real Madrid 1979-ben alapította a névadó egykori legendás edző és klubelnök tiszteletére. Azóta minden évben megrendezik a felkészülési tornát, hol négy, hol két csapat részvételével.

A 2011-es évben előzetesen a Schalke volt a kiválasztott ellenfél, mivel a Realt tavaly elhagyó Raúl itt folytatta pályafutását, ám a német együttes kiesése miatt új ellenfelet kell keresnie a királyi gárdának. A hírek szerint az illetékesek már fel is vették a kapcsolatot a szintén 2010-ben távozó Gutit is foglalkoztató török Besiktassal az augusztus 23-ára tervezett mérkőzés miatt, valamint a Schalkéval megegyeztek arról, hogy 2012-ben bepótolják Raúl visszatérését.

Tavaly a Real Madrid az uruguayi Penarollal csapott össze a kupa keretei közt a Santiago Bernabéu Stadionban, Ángel Di María és az azóta már a Tottenhamet erősítő Rafael van der Vaart góljával 2–0-ra nyert José Mourinho együttese.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik