A két szakember közül egyelőre a 45 éves szerb tűnik befutónak, aki 1990-től tizennégy éven át profiskodott Spanyolországban, játszott a Deportivo La Coruna, a Valencia és a Tenerife csapatában. Edzőként hazájában mutatkozott be – fél évig szövetségi kapitány is lehetett –, legutóbb az anyagi gond miatt a bajnokságból kizárt belga Excelsior Mouscronnál dolgozott.
Az 53 éves Hugo Sánchez a mai napig a Real Madrid egyik korszakos alakjának számít, a mexikói támadó 1985–1992 között játszott a „királyiaknál”, összesen pedig tizenkét idényt húzott le a Primera Divisiónban. Edzői múltja lényegesen veretesebb Djukicsnál, hiszen már több mint egy évtizedes múlt állt mögött trénerként, miközben gardírozta hazája felnőtt válogatottját, és az Almeríát beugróként hasonlóan nehéz helyzetben sikerült megmentenie két idénnyel ezelőtt.







