Real Madrid: Mourinho fél csapatra való játékosát nélkülözi a Valencia ellen

Vágólapra másolva!
2010.12.03. 13:35
Címkék
Sérülések és eltiltások miatt kicsit kényszerhelyzetben van José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője csapata szombat esti bajnokija előtt. A Primera División 14. fordulójában szombaton 22 órától a Valenciát fogadja.

Elsősorban a védelem összeállítását illetően főhet a feje a portugál mesternek, hiszen a hétfői el clásicón piros lapot kapott Sergio Ramosra nem számíthat, valamint az akkor megkapott sárga lap miatt Ricardo Carvalho is eltiltását tölti. Viszont Ezequiel Garay ismét harcra kész: a középhátvéd augusztus 13. óta bajlódik sérüléssel, amit még a Bayern München elleni felkészülési találkozón szedett össze.

Kaká és Fernando Gago már hosszabb ideje sérült, Sergio Canales és Gonzalo Higuaín pedig a közelmúltban esett ki a munkából.

A REAL MADRID VALENCIA ELLEN KÉSZÜLŐ, MÉG 20 FŐS KERETE 
Kapusok: Casillas, Adán, Dudek
Védők: Arbeloa, Pepe, Albiol, Garay, Mateos, Marcelo
Középpályások: Lassana Diarra, Mahamadou Diarra, Khedira, Granero, Xabi Alonso, Özil, Di María, Pedro León
Csatárok: Cristiano Ronaldo, Benzema, Morata

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2010/13,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
24 perce

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
1 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
2 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik