Nagyon jó iramot hozott az első félidő, a középcsapatok közé sorolható Gijón lelkes, fegyelmezett és szervezett játékával majdhogynem el tudta tűntetni azt az óriási tudásbeli különbséget, amely elválasztja a Real Madridtól. A vendégek egyáltalán nem álltak be védekezni, bátran felvállalták a nyílt játékot. Azzal alighanem ők is tisztában voltak: öngyilkossággal egyenértékű lenne számukra, ha odaengednék a madridiakat a már közvetlen gólveszélyt jelentő területre.
A házigazdák az első felvonásban mentek, akartak, hozták szokásos, gólra törő, céltudatos formájukat, a nagyobb helyzetek is előttük adódtak, ráadásul azok számában szintén ellenfelük fölé nőttek, viszont sorra maradtak ki a lehetőségek. Ez pedig a futballban már többször megbosszulta magát, nem volt ez másként ezúttal sem.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Az 53. percben David Barral igencsak lesgyanús körülmények között kapott kiugratást, két igazítás után aztán éles szögből Iker Casillas „szeme közé" lőtte a labdát, meglepetésre vezetést szereztek a vendégek. (0–1)
Nem sokáig késett a Real Madrid válasza, amely rosszul érezhette magát a kapott gól és a lesgyanús körülmények miatt. Cristiano Ronaldo az 54. percben szúrt rá keményen egy távoli szabadrúgást, a labda középre tartott ugyan, de Juan Pablo csak ütni tudta. A kipattanót Rafael van der Vaart szelídítette meg – a vendégek egy emberként reklamálták a holland esetében a kezezést, nem is minden alap nélkül –, majd bombázott a Gijón hálójába. (1–1)
Őrült pillanatok voltak ezek: az 57. percben már a Realnál volt az előny. Jobb oldali szögletet a kapu előtt Cristiano Ronaldo csúsztatott meg fejjel, majd a hosszúra, üres területre belépő Xabi Alonso bizarr reflexmozdulattal közelről a hálóba stukkolt. (2–1)
És még nem volt vége, csupán tizenegy perces – már-már – szokatlan hosszú gólcsend következett. Ezt a hetek óta gólerős formában játszó Gonzalo Higuaín törte meg, amikor középen nagy lendülettel betört a vendégek védelmébe, majd a tizenhatoson belülre érve ballal kilőtte a kapu jobb oldalát. (3–1)
A vendégek ezt követően megpróbálkoztak a lehetetlennel, utolsó erőtartalékaikat mozgósítva ellentámadásba lendülni, de az amúgy jó ötlet nem párosult kellő hatékonysággal. Játékukban ekkor már nem volt benne az erő, a frissesség és a gól sem. Nemhogy a fordításhoz szükséges három, vagy az egyenlítéshez elégséges kettő, hanem az az egy sem, amellyel szépíthettek volna a különbségen.
A Gijón az eredmény alapján úgy tűnhet, sima, egyértelmű vereséget szenvedett, mégis minden dicséretet megérdemel, mert emberesen állta a megpróbáltatásokat, és emelt fővel hagyhatta el a Bernabéut. A Real Madrid egy félidőn magán hordozott kábultságát a vendéggóllal tudta ledobni magáról, és összességében nagyobb görcsösség nélkül jutott újabb három ponthoz.
A Real Madrid 22. mérkőzését nyerte meg a bajnokságban, a tizennegyediket hazai pályán, a Bernabéuban továbbra is makulátlanok a királyiak: még pontot sem vesztettek. Tizenegyedik vereségét szenvedte el a Gijón, tizenharmadik idegenbeli fellépésén a nyolcadikat.
27. FORDULÓ |
Real Madrid–Sporting Gijón 3–1 (Van der Vaart 55., Xabi Alonso 57., Higuaín 68., ill. Barral 53.) |
Espanol–Sevilla 2–0 (Osvaldo 8., 60.) |
KORÁBBAN: |
Xerez–Tenerife 2–1 (Bermejo 7., Aythami 15., ill. Nino 49.) |
Deportivo–Valladolid 0–2 (Alemán 40., Medunjanin 90.) |
Athletic Bilbao–Getafe 2–2 (Orbaiz 13., Llorente 80. – 11-esből, ill. Del Moral 32., León 86.) |
1. Real Madrid | 27 | 22 | 2 | 3 | 74–22 | +52 | 68 |
2. Barcelona | 26 | 20 | 5 | 1 | 64–16 | +48 | 65 |
3. Valencia | 26 | 13 | 8 | 5 | 42–29 | +13 | 47 |
4. Sevilla | 27 | 13 | 5 | 9 | 39–31 | +8 | 44 |
5. Mallorca | 26 | 13 | 4 | 9 | 41–31 | +10 | 43 |
6. Deportivo | 27 | 12 | 6 | 9 | 30–30 | 0 | 42 |
7. Athletic Bilbao | 27 | 12 | 6 | 9 | 36–32 | +4 | 42 |
8. Getafe | 27 | 11 | 4 | 12 | 36–34 | +2 | 37 |
9. Villarreal | 26 | 10 | 6 | 10 | 38–37 | +1 | 36 |
10. Atlético Madrid | 26 | 9 | 7 | 10 | 39–38 | +1 | 34 |
11. Almería | 26 | 8 | 9 | 9 | 30–35 | –5 | 33 |
12. Sporting Gijón | 27 | 8 | 8 | 11 | 29–35 | –6 | 32 |
13. Osasuna | 26 | 8 | 7 | 11 | 24–27 | –3 | 31 |
14. Espanyol | 27 | 8 | 7 | 12 | 21–36 | –15 | 31 |
15. Málaga | 26 | 6 | 9 | 11 | 31–34 | –3 | 27 |
16. Santander | 26 | 6 | 9 | 11 | 24–37 | –13 | 27 |
17. Zaragoza | 26 | 6 | 8 | 12 | 30–48 | –18 | 26 |
18. Valladolid | 27 | 4 | 11 | 12 | 30–48 | –18 | 23 |
19. Tenerife | 27 | 6 | 5 | 16 | 26–55 | –29 | 23 |
20. Xerez | 27 | 4 | 6 | 17 | 20–49 | –29 | 18 |