Barcelona: Puyol évi tízmillió euróért 2013-ig hosszabbított

Vágólapra másolva!
2009.10.30. 17:31
Címkék
Meghosszabbította szerződését Carles Puyol, a Barcelona labdarúgócsapatának hátvédje – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

 

Puyol (balra) 2013-ig hosszabbított a Barcelonával (Fotó: Action Images)
Puyol (balra) 2013-ig hosszabbított a Barcelonával (Fotó: Action Images)

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Puyol megegyezett a klub vezetőivel, ma pedig a szerződést is aláírta.

A katalán együttes 31 éves csapatkapitánya új kontraktusa értelmében 2013. június 30-áig marad a Barcelona játékosa. A védő évi 10 millió eurót keres majd, amíg csapata mérkőzéseinek 60 százalékán pályára lép

„Nagyon jóleső érzés, hogy a vezetők és a játékosok is biztosítottak bizalmukról. A szurkolók is közre játszottak döntésemben, hisz jóban-rosszban mellettem álltak" – nyilatkozta a szerződéshosszabbítás után Puyol.

Legfrissebb hírek

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
3 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
6 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
20 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
22 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
37 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
40 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
55 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik