A hajrában vesztett pontokat a Barcelona

Vágólapra másolva!
2009.10.31. 22:14
null
Nem bírt a Barca az Osasunával (fotó: Reuters)
Címkék
Gerard Piqué 90. percben rúgott öngóljával a Barcelona csak 1–1-et játszott Pamplonában az Osasuna együttesével. A katalán címvédő a 73. percben Seydou Keita találatával szerezte meg a vezetést, majd a hajrában több nagy helyzetet is kialakított, ám nem tudta növelni előnyét, ami a hajrában megbosszulta magát. Vadócz Krisztián nem kapott szerepet az Osasunában. A Sevilla 2–0-ra nyert a Xerez otthonában.

A Real Madrid Getafe felett aratott győzelmét követően ismét Pamplonára figyelt a spanyol labdarúgást kedvelő közönség, no, nem elsősorban a hazai csapat, az Osasuna, sokkal inkább a címvédő Barcelona teljesítménye miatt. A katalánok mérkőzésük előtt jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzték meg a blancókat a tabellán.

Az első félidő Barca-fölényt és kevés helyzetet hozott, a Vadócz Krisztián nélkül felálló pamplonai együttes ugyanis nagyon megnehezítette a vendégek dolgát. A hazaiak támadásban ugyan nem tudták felvenni a versenyt a gránátvörös-kékekkel, ám védekezésben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Josetxo kétszer is nagy helyzetben mentett blokkolva, egyszer Zlatan Ibrahimovic, másodjára pedig Lionel Messi elől sikerült mentenie a hátvédnek. Az első játékrész hajrájában pedig Carles Puyol mentett nagyot a túloldalon.

A második félidőben sokáig csak gyömöszölte egymást a két csapat, gól nem esett. A területért való harcot általában a Barca nyerte meg, ám az Andrés Iniesta vezette vendégek csak nem tudták megszerezni a vezető gólt.

A 69. percben felforrósodott a hangulat, a sárga mezes Guardiola-csapat fele pedig Rubinos Pérez játékvezető nyakában loholt, miután a sípmester érthetetlen módon továbbot intett Miguel Flano Ibrahimoviccsal szembeni szabálytalansága után (egyértelmű piros lap volt az eset).

Néhány perccel később mégis megszerezte a vezetést a Barcelona, Seydou Keita maradt teljesen egyedül az ötösön belül, és a jobb alsó sarokba lőtt, s úgy tűnt, hogy a katalánoknak ennyi elég is a győzelemhez, hiszen az utolsó tíz percben több ziccert is kidolgoztak a vendégek, miközben a hazaiak nem jutottak közelebb a kapuhoz.

A 90. percben aztán jött a feketeleves a Barca számára: Camunas beadása után Gerard Piqué szerencsétlenül ért bele a labdába, amely védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba, a léc alá – öngól. 1–1

PRIMERA DIVISIÓN
9. FORDULÓ
Osasuna–Barcelona 1–1 (Piqué 90. – öngól, ill. Sey. Keita 73.)
Xerez–Sevilla 0–2 (Negredo 42., Luís Fabiano 89.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Real Madrid–Getafe 2–0 (Higuaín 53., 55.)
KÉSŐBB JÁTSSZÁK
Athletic Bilbao–Atlético Madrid
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 9 7 2 24–5 +19  23
2. Real Madrid 9 7 1 1 23–6 +17  22
3. Sevilla 9 6 1 2 16–5 +11  19
4. Valencia 8 4 3 1 15–9 +6  15
5. Deportivo 8 5 3 11–10 +1  15
6. Mallorca 8 4 2 2 15–9 +6  14
7. Osasuna 9 3 3 3 11–10 +1  12
8. Sporting Gijón 8 3 3 2 10–9 +1  12
9. Espanyol 8 3 3 2 7–8 –1  12
10. Getafe 9 4 5 12–14 –2  12
11. Athletic Bilbao 8 3 1 4 8–13 –5  10
12. Almería 8 2 3 3 7–10 –3  9
13. Tenerife 8 3 5 5–12 –7  9
14. Valladolid 8 2 2 4 13–16 –3  8
15. Zaragoza 8 2 2 4 11–17 –6  8
16. Santander 8 1 4 3 10–16 –6  7
17. Atlético Madrid 8 1 4 3 10–18 –8  7
18. Villarreal 8 1 3 4 7–11 –4  6
19. Xerez 9 1 2 6 3–16 –13  5
20. Málaga 8 1 1 6 8–12 –4  4

 

Legfrissebb hírek

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
12 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
26 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
30 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
44 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
1 órája

Triatlon szupersprint ob: az Újbuda nyerte a vegyes váltók viadalát

Egyéb egyéni
1 órája

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik